Németh Zsolt: Esterházy díjátadó 2025

-Dominik Duka bíboros és a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesülete


Egy történeti szálat szeretnék gondolatban meghúzni, amellyel Esterházy János összeköti Kárpátalját és Csehországot, és a múltat a jelenbe emeli, egyenesen a most induló böjtbe. Ez a vonal lehetne egy vasútvonal. Szibériából, az északi sarkkörön túlról, a Komi Köztársaság területén lévő Szangorodok-Protoka-i kórháztáborból indul, áthalad Kárpátalján és Prágában ér véget. Anno két hónapig tartott az út a Szovjetunió és Csehszlovákia határáig. Ezen a vasúton a vonatot a csehszlovák nemzeti kommunizmus indította el. Esterházy Jánost egy csehszlovák népbíróság távollétében halálra ítélte. Hogy ezt megtehessék, kimondták róla, hogy szökésben van. Így tudtak távollétében „törvényesen” ítéletet hozni. Amikor viszont megszületett a halálos ítélete, rögtön „megtalálták” az említett Gulag-táborban. A népbíróság sietségének oka az volt, hogy ezek csak 1947-ig működhettek, és ha őt halálra akarták ítélni, akkor háborús bűnösként kellet elítélni, tehát igyekezniük kellett.
​Tegnapelőtt hamvazó szerda volt, és ezt a mai megemlékezést egyfajta stációnak érzem. Ezen a stáción az evangélium első vonatkozó része az, amikor a főpapok sietve ítélik halálra Jézust – törvénytelenül – éjszaka, Kajafás, volt főpap házában.
​A vonat tehát elindult Esterházy Jánossal, hogy hazavigye Csehszlovákiába, hogy ott felakaszthassák. Ő nem értette, mi történik, nem tudta, hogy halálra van ítélve. Azt hitte, azért indították el, mert rehabilitálták, hiszen nem telt le a tíz éve, amit jogerősen kapott. És hamarabb általában senkit sem engedtek el a Gulagról. Később, a pozsonyi börtönben jegyezte fel egy imakönyvbe: „Megtudtam, hogy távollétemben halálra ítéltek. Furcsa érzés, de egyáltalán nem izgat.”.

„ Azután megkötözték, elvitték, és átadták Pilátusnak, a helytartónak.” (Mt 27, 2)

​Kikérték ugyan a szovjetektől, de Csehszlovákiában, adminisztratív mulasztások miatt nem várták a határon, és nem engedték be az országba. Visszafordították. Azt hitte, hogy visszaviszik a Gulágra. Két hetet ült az ungvári börtönben. Ezt nevezte élete legnagyobb próbatételének.

Jézus „Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott…” (Mt 22, 44) a Gecsemáné kertben.

​Végül a vonat Kárpátaljáról Pozsonyba vitte Esterházyt, ahol sietve, 48 órán belül ki kellett volna végezni. Ám erről egy kiszabadult cellatárs értesítette a családot, és Mária, a testvére reggel már tudta, hogy János hazaért, és neki két napja van, hogy megmentse az akasztástól.

„Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe.” A főpapok siettek, hogy „Ne az ünnepen [öljék meg Jézust], nehogy zavargás legyen a nép körében.” (Mk 14, 1-2)

​Mária tehát egy ügyvéddel sietve felutazott Prágába, hogy János életéért könyörögjön Szlovákia tárca nélküli teljhatalmú miniszterének, Šrobárnak. Šrobár korábban erőteljes magyarellenes lépéseket tett, akkorra azonban megelégelte a vért és a kivégzéseket. Az ügyvédet, akit Esterházy Mária magával vitt, Prisender Emilnek hívták, ő Šrobár titkára volt az illegalitásban. Mivel az éjszakai vonattal hajnalban ért Prágába, Mariska először az állomáshoz közeli templomba ment imádkozni János testvére életéért – a szent Henrik templomba. Reggel Prisender ügyvéddel bejutott Šrobárhoz, és előadták, miért jöttek Prágába. Pont aznap volt minisztertanácsi ülés, és a miniszter megígérte, hogy fölveti Esterházy ügyét. Azt mondta, hogy szerinte azt az embert, aki egyedül ellenezte a pozsonyi parlamentben a zsidótörvényeket – „A mi jelünk a kereszt. Nem a horogkereszt.” – nem lehet felakasztani. És csodálatos módon megkímélték az életét. A kereszt felvállalt jele megmentette az életét.
​A vonat végállomása a morvaországi Mírovi börtön. Esterházy János itt halt meg tüdővészben, 1957-ben. Elhamvasztották. De a hamvaknak nyoma veszett… Akkoriban bevett gyakorlat volt, hogy a politikai foglyok hamvait az úton szórják szét. Édesanyja és Mariska testvére ebben a tudatban éltek és haltak is meg, hogy nem volt temetés, János nem megszentelt földben nyugszik, és soha nem is fog, mert az már lehetetlen.
​A hamvakat Esterházy lánya, Alice kérte ki Karel Schwarzenbergtől, a rendszerváltozás utáni cseh külügyminisztertől, a régi családi ismerőstől, aki utasítást adott arra, hogy kutassák fel, hol vannak Esterházy János. Kevés reménnyel fogtak a keresésbe.

„Amikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét.” (Mt 27, 57-58)

​Az érintettek nagy meglepetésére kiderült, hogy bár Esterházy 1957-ben, Mírovban halt meg, de csak 1965-ben temették el Motolban. A prágai Pankrác börtön átadás-átvételi jegyzőkönyve ugyanis tartalmazta a Mírovban kivégzett politikai foglyok nevét és urnáinak számát – ezek között találták meg Esterházy Jánosét is.

„Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. József elvitte a holttestet, tiszta gyolcsba göngyölte, és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott.” (Mt 27, 59-60)

​Emlékezzünk az Esterházy János-díjas Paulisz Boldizsárra, aki a saját telkén, saját költségén épített méltó sziklasírt János testvérünknek.
​A kivégzett politikai foglyok hamvait tartalmazó hetven dobozt eleinte egy cellában őrizték, később bedobták egy gödörbe és minden szertartás nélkül betemették. Ezt a helyet sikerült azonosítani, viszont az „urnák”, ezek a pléhdobozok teljesen elrozsdásodtak, szétestek. Csupán szegecsek, kapcsok voltak már felismerhetőek belőlük. Ebben a sírgödörben a cseh, a szlovák foglyok, valamint ennek a magyar politikai fogolynak a hamvai összekeveredtek, egybefolytak. Már nem lehetett őket különválasztani.
​A motoli tömegsír helyén most emlékmű áll a kommunizmus áldozatainak emlékére, és kiemelt betűkkel szerepel rajta Esterházy János neve. Ez a gesztus erkölcsi elégtétel a Cseh Köztársaság részéről. Duka bíboros úr többször ellátogatott ide, és ha Esterházy Jánosról beszélt, mindig következetesen kiállt mellette. Köszönjük, Bíboros Úr!
És kiállt általában a magyarok mellett. Ő találta meg Balga Zoltán atyát egy konferencián, aki az ő kezdeményezésére lett tíz év után a prágai magyar közösség vezetője. És kijelölt számukra egy templomot is – a szent Henrik templomot a vasút közelében, ahol Esterházy Mária könyörgött testvére életéért.
​Kedves Bíboros Úr, nézze el nekünk, ha nem fogadjuk el kifogásnak, hogy Ön erről mit sem tudott, amikor ezt a templomot jelölte ki a magyaroknak. Isten járt előttük, ezért találkoztak az útjai azoknak, akik őt követik.
​Kelet-Közép Európában mártírokat vetnek a földbe. Innen sarjad az élet nálunk. Ez alól Kárpátalja sem kivétel – sőt, ott még nagyobb véráldozatok voltak és vannak. Az, hogy ilyen talajból kell kinőnie a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületének, hogy ilyen földön kell sok nagycsalád sok gyermekének felnőnie, mondhatnánk, hogy szomorú. De mondhatnánk azt is, hogy kegyelem ilyen példaképek után jönni a sorban. Ha ilyen halállal dicsőítette meg Isten az ő szolgáját, Esterházy Jánost, akkor ezek a magyar gyerekek gazdagok mert ezt a kivételes életpéldát is megkapják életre szóló útravalónak.

​A temetőben összekeveredtek, egybefolytak az eltemettek hamvai. A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy az ártatlanul megölt, igaz Ábel „hite által még holta után is beszél”. Halljuk, mit mondanak a mírovi mártírok? Miattuk a mi utunk is csak az egység lehet. A zarándokút Szibériától, Kárpátalján át Mírovig örökre összeköt minket. És az út, amelyet kijelöl nekünk, az az egység, amely a börtönben létrejött. Ezt üzenik a mártírok holtuk után is nekünk 2025 böjtjének kezdetén.

Parlament, Felsőház, 2025. márc. 7.