Dr. Juhász György, sokak által tisztelt és szeretett szülész-nőgyógyász főorvos, a csepeli Tóth Ilona Rendelőintézet névadója és - majdnem egy évtizeden át - főigazgatója, az egynapos sebészet és sok más egészségügyi fejlesztés elindítója ma lenne 76 éves.
Sajnos, már nem érte meg!
Nyugodj békében, Főorvos úr!

Múlt héten megígértem, ma már egy asztalhoz ültek. Rendkívül fontos, hogy a Déli körvasút úgy épüljön meg, hogy közben a környékbeli lakók szempontjait szem előtt tartsuk.

A zajvédelmi intézkedésekről…

Igazságügyi miniszterként feladatom, hogy vizsgáljam adott ügyekben a jogalkotói szándék megjelenik-e, eléri-e az eredeti célját.

Ehhez szükséges, hogy anonimizált módon, a lezárt ügyek esetében,…

Amikre büszkék vagyunk - Dunakeszi

A Pest Megyei Értéktár részét képezi
a Dunakeszi késő-római kikötőerőd
a Dunakeszi Sportrepülőtér
a Dunakeszi Árpád-kori romtemplom
a Dunakeszi lóversenypálya

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média