Az Arany János Művelődési Egyesület szervezésében méltó megemlékezés a költő születésnapján: ünnepi beszéd, koszorúzás, megzenésített versek, szavalóverseny.
Köszönjük, Nagyszalonta!
Böjte Csaba testvér és Török László polgármester által 2004-ben alapított nagyszalontai Szent Antal Gyermekvédelmi Központba is ellátogattunk.
A képen Török László polgármester, Megyasszai-Bíró Attila tenkei, Demeter Szilárd mezőbaji református lelkész, Dudás Zoltán csepeli polgármester-jelölt és Huzuna Krisztián központvezető urakkal beszélgetünk. Krisztián is ebben az otthonban nevelkedett, amiről 12 éves korában így írt:
„Az alapítványban a leggyönyörűbb dolog, hogy jók hozzánk az emberek. Én azért szeretem, mert van, aki vigyázzon ránk, és van, aki gondozzon minket, mint a Jó Atya a mezei virágokat”
Az Arany János Művelődési Egyesület szervezésében méltó megemlékezés a költő születésnapján: ünnepi beszéd, koszorúzás, megzenésített versek, szavalóverseny.
Köszönjük, Nagyszalonta!
Dunakeszitől a sarkkörig!
Magyarország első, egyszemélyes tengeralattjáróját Forintos Gyula – dunakeszi lakos – saját kertjében építette 1989-ben. A jármű sikeresen vizsgázott hazai vizeken, majd 1991-…
Az Egyesült Államokba utazik Orbán Viktor.
Március 8-án Donald Trumppal tárgyal Floridában.
👉 A hazai baloldalt külföldről pénzelik. - Orbán Viktor
️A pedofiloknak börtönben a helyük
️
A szigorításoknak köszönhetően ma nyolcszor annyi pedofil ül börtönben, mint a baloldali kormány idején
Amíg Brüsszel erőszakkal kényszerítené rá a tagállamokat az illegális migránsok befogadására, addig a nemzeti kormány immár 9 éve megvédi a magyarokat:
️Határkerítést építettünk a déli határon, 176…
❤️ Hazánk számos csodahellyel büszkélkedhet, ami csak arra vár, hogy meglátogassuk.


Legyen szó gyönyörű tájainkról, természeti örökségeinkről, történelmi emlékeinkről, kastélyainkról, városainkról,…
A márciustól induló új közlekedési tarifareformnak köszönhetően 4️⃣ millió ember utazhat olcsóbban, és havonta több tízezer forintot takaríthatnak meg a családok.


Újraalakult a Fidelitas Siófokon!
👍A jövő rólatok szól!
HAJRÁ, FIATALOK!
Sorsfordító lehet a júniusi európai parlamenti választás
️
Többek között erről is beszélgetünk ma 12:30-tól az Európai Híradóban a HírTV-n.
Ennyi.