Tisztelt Nenad Lalovic Elnök Úr!

Örömmel vettem kézhez mai levelét, amely unikum szeretett sportágunkban, hiszen a jelenleg érvényben lévő szabályok nem adnak lehetőséget a szőnyegen született eredmény megváltoztatására. Önök azonban mégis a fair play szempontját tartották előbbrevalónak, így Losonczi Dávid megérdemelten állhat fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a 87 kilogrammosok mezőnyében a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságot követően.
Hiszem, hogy a legjobb helyre kerül az aranyérem, hiszen Losonczi Dávid az ezüstérem átvételekor is megmutatta: emelt fővel lehet veszíteni úgy is, ha tudjuk, valójában mi győztünk. Tehetséges fiatal birkózónk azóta is csak arra készül, hogy 2024-ben a párizsi olimpián felálljon a dobogó legfelső fokára és a helyszínen hallgassa meg a magyar himnuszt.

Szövetségünk és a magyar birkózócsalád köszöni és üdvözli a nemzetközi szövetség sportszerű döntését.

Tisztelettel:
Németh Szilárd
elnök
Magyar Birkózók Szövetsége

☝️ A bennünket körülvevő világnak nem érdeke, hogy Magyarország szuverén maradjon.

Sőt, sokaknak érdekükben áll, hogy részben vagy egészben elveszítsük szuverenitásunkat.

November 28-án elindul a vasúti személyforgalom a két város között. Többek között ezt szögeztük le a mai magyar-szerb belügy- és közlekedési miniszterek találkozóján. Közös célunk az, hogy egy…

Már több mint 3️⃣0️⃣0️⃣ ezren regisztráltak a Gondosóra ️ Programra
A készülék és a szolgáltatás minden 6️⃣5️⃣ év feletti számára ingyenes

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média