Péntektől érkezik meg a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés!
Januártól pedig a korábban bejelentettnél lényegesen magasabb nyugdíjemelés jön!
Igennel erősítettük meg Kövér László házelnök úr döntését a gyurcsányisták provokációjáról.
Igennel erősítettük meg Kövér László házelnök úr döntését a gyurcsányisták provokációjáról.
Péntektől érkezik meg a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés!
Januártól pedig a korábban bejelentettnél lényegesen magasabb nyugdíjemelés jön!
A Liu fivérek magyar versenyzőként beírták magukat a magyar sporttörténelembe. Számtalan verseny győztesei voltak magyar színekben, döntő részük volt az első magyar téli olimpiai arany megszerzésében…
️ soros gyuri bácsi idén is a demokrata párt legnagyobb támogatója, csekély 120 millió dollárral. ezzel egyébként abszolút értelemben is bőven ő a legnagyobb donor az amerikai politikában.
️ micsoda…
Erős területi szereplők nélkül nincs hatékony fejlesztéspolitika!
A Somogy Megyei Önkormányzat, valamint a Somogy Megyei Kormányhivatalnyolcadik alkalommal szervezett a Somogy megyei polgármesterek…
Donáth Anna: „ennyi szankció nem elég”.
Szintén ő: „a kivetett szankciók működnek”.
Fekete-Győr András: „ha kormányon lennénk, mindenképpen csatlakoztunk volna az olajembargóhoz...”
A baloldal…
Személyesen gratulálhattam Forró Krisztián elnök úrnak a szlovákiai magyar választási sikerhez.
Hajrá Magyarország, Hajrá Felvidék.
️ Holnap 10:00-tól Kormányinfó!
Az adás követhető az M1 műsorán és a Magyarország Kormánya Facebook oldalon is.
🤝Sok szeretettel várjuk Menczer Tamás államtitkár urat Balatonfüredre, ahol az orosz-ukrán háborúról és a brüsszeli energia- és szankciós politikáról tart majd előadást.
Részletek hamarosan itt a…
Ritter Imrével, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselőjével és Barcza Attilaországgyűlési képviselőtársammal örömmel vettünk részt az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola teljes körűen…