Prof. dr. Padányi József vezérőrnagy úrral Zrínyi Miklós hadtudományi munkáinak hungarikummá nyilvánításának lehetőségéről egyeztettünk a KIMBÁ-ban. Tábornok úr kiemelte a magyar virtus katonai és sportbeli szerepét, valamint elismerően vélekedett akadémiánk csarnokáról is. Hajrá, magyar honvédek! Hajá, magyar birkózók!
Görgess tovább!
Szemben a világdivattal: elutasítjuk, hogy a szülőkön kívül más is beleszólhasson a gyermeknevelésbe, ezért Európában először erről megkérdezzük az embereket.
A pedagógusoknak igazuk van: tehát a mostani 10%-os emelés nem oldja meg azt a problémát, amivel ők küszködnek, vagyis hogy az elvégzett munkájukhoz képest, és az időközben megnőtt magyar…
Sok sikert kívánok Novák Katalinminiszter asszonynak, aki Magyarország első női államfője lehet! Biztos vagyok benne, hogy pont úgy mint eddig, továbbra is a magyar családok és a magyar nemzet…