️ Járványügyi intézkedések

Gulyás Gergely bejelentette:

A kormány három intézkedést vezet be:

- a munkaadók szervezeteinek javaslatára a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottaik számára, hogyha ezt az ott dolgozók biztonsága érdekében szükségesnek látják

- a közösségi közlekedési eszközökön november elsejétől a maszkviselés kötelező

- az egészségügyi intézményekben látogatási tilalmat vezetünk be, a szociális intézmények esetén pedig az intézményvezetőket feljogosítjuk arra, hogy látogatási tilalmat rendeljenek el

️ Brüsszelből jött az utasítás, a magyar baloldal is egyből rá harapott.

A tömeges migráció nem megoldást hoz Európába, hanem súlyos következményeket. Ezt egyre többen belátják, de a baloldali elit…

Mezőgazdasági Bizottsági meghallgatás, Országház, Budapest.
A mai meghallgatáson többek közt azt is elmondtam képviselőtársaimnak, hogy Magyarország Kormányának elkötelezett célja, hogy a „Megújuló…

Lassan egy éve lesz, hogy átestem a koronavírus fertőzésen!

Kemény 10 nap volt, még az ellenségeinknek sem kívánom!

Egy percig nem gondolkoztam, hogy felvegyem a védőoltást, mint ahogy azon sem, hogy a…

Napló/1411: Programok egyeztetése a parlamenti irodámban Latorcai Csaba államtitkár úrral és Batbayar Zeneemyadar mongol nagykövet búcsúlátogatása.

50 éves a Pompidou Csoport, 50 éve küzdünk a kábítószerek ellen Európában.
A kihívás csak növekszik: a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca miatt most napi szinten 30-35 ezer ember hagyja el a…

️Ne hagyjuk, hogy a bevándorláspárti többség ránk erőltesse akaratát!

Noha 2015-ben még bíráltak bennünket bevándorláspolitikánk miatt, úgy tűnik, hogy mára egyre több tagállam ébred rá arra, hogy az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média