„Leghívebben mindhalálig”. Ezekkel a szavakkal ajánlotta fel katonai szolgálatait és segítségét a karcagi születésű Fabriczy Kováts Mihály Benjamin Franklin-nek az amerikai függetlenségi háborúban…
A szentesi Szilver Sportház új Birkózó és Tánctermének avató ünnepségén elhangzott beszédem
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Sportolók!
Szentes a „Birkózás városa”. Sok nagyszerű, kivételes birkózó kötődik a településhez. Gondoljunk csak Dr. Papp László, olimpiai ezüstérmes sportolónkra, Szentes város szülöttére; vagy Lőrincz Mártonra, Berlin olimpiai bajnokára, akit Szentes közössége „fogadott fiának” – miután szülőföldjére, Korondra nem térhetett vissza. Az általa (több mint nyolc évtizede) adományozott és a település szívében elültetett tölgyfa ma is „Szentes város iránti szeretetét” hirdeti.
Dr. Hegedűs Csaba és Polyák Imre 60 évvel később újabb fát ültetett az öreg tölgy mellé. 2019-ben pedig mindhárom olimpiai bajnok tiszteletére emlékszobrot állítottak a tölgyfák közelében, mely az olimpiai eszmét, a folytonosságot és megújulást képviseli.
Tisztelt Megjelentek!
A ma átadott sportház új, nagyszerű lehetőségeket nyit meg, nem csak a versenyzők, de más sportolni vágyók előtt is.
A bruttó 870 nm alapterületű épület beruházásának teljes költsége 220.000.000 forint; a beruházáshoz az EMMI–BMSK–MBSZ létesítményfejlesztési keretéből nettó 80.417.558 forint támogatást biztosított.
Az edzőterem nem csak sportági, hanem társadalmi igényt is kielégítő feladatot lát el azzal, hogy segíti a mindennapos testnevelés megvalósítását. 2021. szeptemberétől heti két alkalommal óvodás csoportok veszik birtokba a termet, valamint délelőttönként hét általános iskolás osztálynak biztosítanak lehetőséget - testnevelés óra keretén belül - a sportoláshoz.
A megfelelő környezet elengedhetetlen feltétele a fiatal sportolók testi-szellemi fejlődésének, fizikai és lelki egészségmegőrzésének. A magyar kormány számára kiemelten fontos a sport- és szabadidős tevékenységek támogatása, ezért is minősítettük stratégiai ágazattá a sportot. A sportfejlesztés első foka a mindennapos testmozgás. Orbán Viktor miniszterelnök úr a Nemzeti Sportnak adott interjújában úgy fogalmazott: „…segíteni kell abban, hogy könnyen lehessen hozzáférni a sportolási lehetőségekhez, hogy a sport ne csak egyéni elszántság kérdése legyen, hanem természetes családi időtöltés is.”
A következő lépcsőfok a versenysport lehetősége; a tehetséggondozásban, utánpótlás-nevelésben kiemelkedő szerepe van a szövetségeknek és sportegyesületeknek. Az ő munkájuk, elhivatottságuk meghatározza a jövő sportsikereit.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Dr. Papp László Birkózó Egyesület igazolt versenyzőinek létszáma 38, az edzőtermet használók száma, beleértve az iskolás és óvodás valamint a versenyzői létszámot is: 170-180 fő.
Reményeink szerint, az új edzőterem a régió birkózó- és sportéletére is kedvezően hat majd. Lehetőség nyílik edzőtáborok szervezésére, amelyre ebben az évben már három alkalommal sor került, itt készült - többek között - a serdülő válogatott az EB-re.
Külön büszkeség számomra, hogy Szentes adott otthont a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiára felvételt nyert (teljes programos) fiúk edzőtáborozásának is, mintegy 80 főnek.
Kedves Sportolók!
Kívánom, hogy vegyék/vegyétek birtokba ezt a helyet, töltsétek meg sok munkával, edzéssel és elszántsággal, hiszen ahogy Tokió olimpiai bajnoka, Lőrincz Tamás birkózó mondta egy hete, a KIMBA első tanévnyitóján: „megéri és kell is kőkeményen dolgozni akkor, ha valaki valóban a világ legjobbja szeretne lenni.”
Ennek szellemében kívánok mindannyiuknak jó munkát, kitartást és szép eredményeket a következő évekre!
„Leghívebben mindhalálig”. Ezekkel a szavakkal ajánlotta fel katonai szolgálatait és segítségét a karcagi születésű Fabriczy Kováts Mihály Benjamin Franklin-nek az amerikai függetlenségi háborúban…
Karcagon tegnap este még László Attiláékkal nyomtuk, ma délelőtt már könyvbemutatóra készülünk.
Debrecent az aktív és összetartó közösségek kovácsolják össze és pezsdítik fel igazán.
A Ligetben, a Kertvárosban és a környező utcákban élők összefogtak több, mint egy évtizede azért, hogy minden…
Novák Katával köszönjük mindenkinek a támogatást, akik odajöttek hozzánk és aláírták a Fidesz által indított “Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!” petíciónkat.
Közös aláírásgyűjtés után közös reggeli Novák Katalin barátommal a Nagypiacon.
Gyűlnek-gyűlnek az aláírások, százával.
️ A 30 felettiek még élénken emlékeznek, de a fiatalabbak sem dőlnek be a Gyurcsány-shownak.
Csak így tovább! Hajrá magyarok! 


Családi nap a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. A több ezer együtt ünneplő ember is élő bizonyítéka annak, hogy a családban van az erő.
A nagyecsedi református templomban ezren gyűltünk össze a határ mindkét oldaláról a Szatmár Határok Nélkül református találkozón. Az a megtiszteltetés ért, hogy megkaptam a Milotai Nyilas István-díjat…
Reggeli a debreceni piacon Kósa Lajossal, s most irány Nagyecsed!
Bicskén Tessely Zoltán képviselőtársam vendégeként