Ennél szebb zárása talán nem is lehetett volna a hazai rendezésű veterán birkózó-világbajnokságnak. A kötöttfogású A-kategóriában Dajka Zsolt a harmadik, Nunajev Juszup pedig a második aranyérmét nyerte a korosztályban.

A magyar válogatott összességében nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet szerzett Tatabányán, ami nagyszerű eredménynek számít.

Gratulálok mindenkinek!

Ukrajnától azt várjuk, hogy az általa vállalt nemzetközi kötelezettségeket tartsa be

Ma Szeged ismét a Nyugat-Balkán EU-integrációjáról szóló párbeszéd színtere volt, ahol a régió jövője és Európa versenyképessége került napirendre.

A térség uniós csatlakozása közös érdekünk, amely…

Bár a külhoni magyarok honosítása alapvető kérdés, de még ebben sem lehet a Tisza meg a DK miatt nemzeti egység: ezért fontos, hogy kisebbségben tartsuk őket. Ugyanakkor a magyarok többsége tudja,…

Újabb terhek kerülnek le a gazdák válláról. Egyebek mellett ezután nem kell adózni a mezőgazdasági vontatók pótkocsijai után, az erdőingatlanok a termőföldnek minősülő ingatlanokkal pedig egy…

🙏🇭🇺❤️ Nagy találkozások Esztergomban:
Szörényi Levente, Tőkés László, Schmitt Pál, Szvorák Katalin, Kudlik Júlia, Béres József, Kruppa József, Bihari Antal...

🏴 Baranya gyászol. Autóbalesetben elhunyt a héten Gyenge Károly, a sváb-bukovinai székely falu, Hidas alig 50 éves református lelkipásztora. Ma délután búcsúztunk Tőle, Balog Zoltán püspökünk…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média