"Ha Trump komolyan gondolja a nemzeti átalakulást, akkor Budapestről kellene inspirációt merítenie." - Michael O’Shae.
A Danube Institute amerikai-lengyel vendégkutatója szerint bár hazánk egy kis…
Prokop Péter (1919-2003), az egyik legjelentősebb katolikus pap-festőművészünk 1999 nyarán - 42 római alkotó esztendő után - költözött haza. Lakóhelyéül Csepelt választotta, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Szent József Otthonát.
Erdei Kvasznay Éva Munkácsy-díjas festőművészünk, a Király-Erdei Galéria tulajdonosa és Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész professzor asszony rengeteget tettek azért, hogy Prokop Péter életét, munkásságát, hitét, küldetését megismerhessük és méltón megőrizzük.
Húsz évvel ezelőtt, 2006-ban Prokop Péterről elnevezett művészeti díjat alapítottak, 2010 vízkeresztjekor emléktáblát avattunk a Szent József Otthon bejáratánál, s azóta minden évben koszorúzással, szentmisével, előadásokkal, díjátadóval, 2019-ben centenáriumi ünnepséggel emlékeztünk.
Büszke vagyok rá, hogy támogathattam az emléktáblát, Professzor asszony és Éva tevékenységét, és a kuratórium engem is méltónak ítélt a Prokop Péter-díjra.
A holnapi szoborállítás és emlékpark-névadó is kettejük kitartó, odaadó és példás munkájának az eredménye. Lelkes Márk nagyszerű alkotása pedig mindezek méltó megkoronázása.
Tisztelettel köszönjük, kedves Professzor asszony, kedves Művészek!