️Amíg rajtunk múlik, a kerítés marad.
Most az európai nagy rendezetlenségben egy rendezett ország van. Ez Magyarország.
Mi magyarok a jövőben is megvédjük hazánk és Európa határait!
Ennyi.
INFLÁCIÓ VÁLSÁG
️Tegnap hallottam először ezt a kifejezést. Sajnos helyénvaló… Nyilván nagyon “kellett” még a járvány mellé/után egy újabb válság a világnak.
Miközben itthon szörnyülködünk az árakon, ne feledjük, hogy szinte az egész világ növekvő inflációval, egyre gyorsabb áremelkedéssel küzd. Évtizedes rekordok dőlnek meg.
Drágul az energia, az élelmiszer, emelkedik a nyersanyagok ára, a járvány után nincs egyensúlyban a kereslet és a kínálat - szóval van baj bőven. Persze senki nem tudja, meddig tart. A kormányok és a jegybankok is keresgetik, hogy mi lenne a legjobb megoldás ebben a helyzetben.
Néhány példa az elmúlt napok hírei közül, amelyek “szembe jöttek” velem:
Lengyelországban 8,6 százalék volt decemberben az éves infláció, Romániából 8,2 százalékot jelentettek decemberre.
A Balti-államok adatai is egészen elképesztőek: éves összevetésben Észországban 12 százalékkal, Litvániában 10,7 százalékkal nőttek az árak decemberben.
Németországban 1992 nyarán volt legutóbb olyan magas az infláció (5,3 százalék), mint decemberben.
Az Egyesült Államokban 40 éves csúcson van a pénzromlás, 12 hónap alatt 7 százalékkal emelkedtek az árak.
Az euróövezetben - tehát abban a 19 országban, ahol euróval fizetnek - 5 százalék volt a decemberi infláció. Amióta mérik ez a legrosszabb adat.
A gazdaságilag fejlett országokban (OECD országai) 25 és fél éve, 1996 májusában emelkedtek utoljára olyan ütemben az árak, mint most.
☝️Persze mindez kevéssé vigasztalja az embert, amikor fizet a boltokban (itthon 7,4% volt a decemberi infláció, 5,1% a tavalyi egész éves), de nem árt, ha ismerjük ennek a külső, nemzetközi okait…
Fotó: portfolio
️Amíg rajtunk múlik, a kerítés marad.
Most az európai nagy rendezetlenségben egy rendezett ország van. Ez Magyarország.
Mi magyarok a jövőben is megvédjük hazánk és Európa határait!
Ennyi.
Teremtett világunkért felelősséggel tartozunk. Az elmúlt évtizedben 82 új országos jelentőségű, védett természeti terület létesült összesen 4 107 hektár kiterjedéssel.
#agrárminiszter #természetvédelem…
️ Telefonos pánikgomb-applikációt működtet a Hegyvidéki Önkormányzat!
Az alkalmazás vészhelyzet esetén telefonhívást kezdeményez és automatikusan megküldi a bejelentő aktuális tartózkodási helyét is.…
Köszönjük az Óbudai Danubia Zenekar Vonószenekarának koncertjét, amivel III. kerületi polgári közösségünk az új évet köszöntötte. 👏🎼
Kétmilliárdos Prisztás-villa, balatoni kikötő és egy másik, 500 milliós villa, hatvanmilliós Bentley.
Ezek után Florida egyik leggazdagabb részén, Naples városában is vett magának luxusingatlant a…
Évadnyitó a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítványnál.
Magyarország érdekeiért senki sem fog kiállni, ha mi nem tesszük meg. 
👆Számos biatorbágyi közösség képviselőivel töltöttem az este második részét.
A témánk a Budapest-Balaton kerékpárút
️ biatorbágyi szakaszának nyomvonala volt, Biatorbágyon erről vita van.
Köszönöm a…
Album Brest
🙏 Kopp Mária születésének 80., halálának 10. évfordulója alkalmából a KINCS Alapítvány emlékévet hirdetett.
Kopp Mária orvos, pszichológus és a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének…