☝️Most, hogy Nyugat-Európában is boldog-boldogtalan (ebből van több…) ÁRSAPKÁT és ÁRPLAFONT követel az energiával kapcsolatban, és bele akarnak nyúlni a SZABAD PIACI folyamatokba, ITTHON elnézést kérhetnének azok, akik az ÁRSTOPOK miatt:

hülyéznek,
kommunistáznak,
Észak-Koreát emlegetik,
azt hajtogatják, hogy a szabad piac mindenható és a létező világok legjobbika,
hergelnek,
kárognak,
stb.

☝️Ki lesz az első, aki elnézést kér

#nemethbalazshirei

Nincs változás: Ursula von der Leyen szerint Vlagyimir Putyin nem nyerheti meg az ukrajnai háborút, csak Ukrajna győzhet. Az elfogadott szankciók pedig „kolosszális károkat okoztak a Kreml hadviselési…

A Tranziton is teljesen lejáratta magát a baloldal és főként Márki-Zay Péter!

Az év eddigi legnézettebb eseménye volt az ünnepi tűzijáték. 1 millió 357 ezer ember volt kíváncsi rá a TV-ben! Csattanós válasz ez azoknak, akik rosszallóan hergeltek.

Hatalmas pofon a balliberális hergelőknek: a helyszínen százezrek, a Duna TV-n pedig 1 millió 357 ezer néző volt kíváncsi az ünnepi tűzijátékra!

Nincs megállás az első munkanapomon: az ATV után 21 óra 10 perctől a Hír TV Vezércikkben már hazai közegben, Kiszelly Zoltánnal és ifj. Lomnici Zoltánnal beszéljük át a nap legfontosabb híreit!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média