A milliárdosok pénzéből kampányoló baloldal megszüntetné a legkisebb keresetűeket védő minimálbért. 
Szavazzon rájuk, aki alacsonyabb bért, de magasabb rezsit akar!
️
Amikor a liberális kígyó a saját farkába harap.
Az Egyesült Államok tucatnyi nagyvárosában REKORDOT dönt/döntött idén a GYILKOSSÁGOK SZÁMA.
Akkora a baj, hogy már a liberális lapok is erről írtak a napokban...
Azt is elismerik (helyenként), hogy főként azért romlik a helyzet, mert kevés a rendőr!
Az utóbbi években ugyanis a “JOGVÉDŐK” addig MENTEGETTÉK A BŰNÖZŐKET, és olyan sokszor kiáltották ki bűnösnek a rendőröket, hogy EZ LETT AZ EREDMÉNYE. Elég csak a térdeléses, BLM-es és egyéb ügyekre gondolni. A liberális médiában ráadásul a boltokat fosztogató, egész városrészeket elfoglaló fiatalok voltak a cukik, a rendőrök meg a gonoszak.
Volt olyan demokrata (baloldali, liberális, haladó…) politikus, aki ki is mondta, hogy nincs szükség rendőrségre, kár rá költeni. Jobb lenne a világ rendőrök nélkül. Hát nem…
️👮 A hiszti és a fenyegetések hatására 2021-ben a korábban megszokottnál sokkal több rendőr kérte a nyugdíjazását, vagy lépett ki az állományból. Rengeteg a betöltetlen álláshely a rendőrségen, közben csökkent a letartóztatások száma, szabadon sétálgatnak a bűnözők az amerikai nagyvárosok utcáin.
👍 De a lényeg, hogy Joe Biden elnök oktatást tartott a héten demokráciából a világ több mint 100 országának👏👏👏
#nemethbalazshirei
Fotó: gyilkossági ügyben nyomoznak a rendőrök Chicagóban;
/posztok.hu

,,Advent, harmadik vasárnap


12/24 

️
️

Ki olvas még közületek nyomtatott újságot? 
