Fontosnak tartottam hogy egy rövid látogatás erejéig megálljak Gergelyiugornyán és megnézzem a a VP-s támogatásból (47,3 millió Ft) csodálatosan felújított gergelyi református templomot. Nyíri János…
️Amikor a BARBÁROK legyőzik az ellustult, elkényelmesedett, önelégült NYUGATIAKAT…
☝️Két napja még csak kérdeztem, most már kijelentem: Amerika és a “fejlett” nyugati világ vezetői AMATŐRÖK és ALKALMATLANOK - ezt bizonyítják az afganisztáni események!
Kikre gondolok
Azokra,
👉 Akik 20 év alatt olyan jól kiképezték az afgán hadsereget, hogy a katonák egy hét alatt gyakorlatilag lövések nélkül átengedték az országot az ellenségnek.
👉 Akik három napja(!) még azt jósolták, hogy 3 hónap, mire az iszlám szélsőségesek eljutnak Kabulba. Végül két és fél nap elég volt nekik…
👉 Akik még pénteken és szombaton is halogatták a nyugati állampolgárok hazaszállítását, aztán vasárnap már pánikszerűen kellett menekülni és menekíteni.
👉 Akik még vasárnap reggel is elhitték az ellenségnek, hogy nem akar bevonulni Kabulba. Majd néhány órával később már tálib zászló lengedezett az elnöki palotán.
☝️ Nincs ezen mit szépíteni. A BARBÁROK NYERTEK, simán túljártak a nyugati okosok eszén. A “fejlett” világ KAPITULÁLT.
Mit tudunk még az ALKALMATLANOKRÓL
👉 Ők azok, akik előadják magukat a washingtoni, brüsszeli, berlini, párizsi… luxusirodájukban, szép öltönybe bújnak és nagyon okosakat mondanak.
👉 Előszeretettel foglalkoznak a magyar és lengyel jogállamisággal, a stadionok szivárványos megvilágításával, vagy éppen a harmadik wc-vel.
👉 És amíg ezek a fontos ügyek lekötik őket, átengednek egy egész országot a barbár terroristáknak, akik megölik a melegeket, minden joguktól megfosztják a nőket és kitiltják az iskolából a gyerekeket.
Javaslom, hogy az afganisztáni nők, gyerekek és melegek iránti szolidaritásból színezzük szivárványosra a müncheni stadiont! Talán az segít!
Fotó: Getty - tálib harcosok, akik legyőzték a Nyugatot…
Fontosnak tartottam hogy egy rövid látogatás erejéig megálljak Gergelyiugornyán és megnézzem a a VP-s támogatásból (47,3 millió Ft) csodálatosan felújított gergelyi református templomot. Nyíri János…
A nap zárásaként Nagy István agrárminiszterrel látogattuk meg a Delelő Pincészetet a Tarpai-hegyen.
A XVIII. Gyarmati Vigasságok városi kitüntetéseket Nagy István agrárminiszterrel adtuk át. Gratulálunk minden kitüntetettnek!
Nagy István agrárminiszter tartott tájékoztató a Szatmár térség polgármestereinek, a XVIII. Gyarmati Vigasságok előtt.
Nagy István miniszter úrral néztük meg az urak temetőjét Hetén. Olyan családok, az akkori életben meghatározó tagjai vannak itt eltemetve, akiknek a közjóért való…
A Börzsöny túlsó oldalán: a nagybörzsönyi Árpád-kori templomtól Nagyirtáspusztáig.
Találkozzunk Tranziton!🟡
A Tranzit Közéleti Évadnyitón a tehetséggondozásról és a Mathias Corvinus Collegium - MCC-ről fogok előadást tartani.
Hogy mi a Tranzit?
👉Közösség, vitafórum,…
Micsoda csapat!
Megvédte Európa-bajnoki címét az U17-es kéziválogatottunk!
️ Így tovább, lányok!
Kosáreső Debrecenben! 
Bronzérmet szerzett Magyarország az U19-es női
kosárlabda-világbajnokságon. Nem csak a csapatunk, a szurkolótáborunk is fantasztikus!
A női ifjúsági kézilabda-válogatottunk közben…
Tavaly nem tudtunk ott lenni, idén viszont töltsük meg a Groupama Arénát a BL-selejtező utolsó fordulójában! 
Szerezze be jegyét még ma a Young Boys elleni visszavágóra a https://meccsjegy.fradi.hu…