Most olvastam a hírt, hogy hajnalban felborult egy busz az M7-esen, és meghalt nyolc ember, sokan megsérültek. Részvétem az áldozatok családjának! Nagyon meleg van, óriási a forgalom, vigyázzunk…
☝️Évek óta nem történt ilyen súlyos közlekedési baleset Magyarországon.
Hajnalban az M7-esen lement az úttestről és az egyik felüljáró hídpillérjének csapódott egy turistabusz Szabadbattyán közelében, nem sokkal Székesfehérvár előtt.
NYOLC HALOTTAT TALÁLTAK A RONCSBAN. Két embert súlyos sérüléssel vittek kórházba, 46-an könnyebben sérültek meg.
A busznak magyar rendszáma volt, vélhetően magyar utasokat hozott haza külföldi nyaralásból (úgy tudni, Horvátországból).
Vizsgálják, hogy mi okozta. A körülményekből talán az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy elaludt a sofőr. Természetesen műszaki hiba is okozhatta. A hírek szerint a buszvezető meghalt a balesetben.
Legutóbb 2018 májusában történt hasonlóan súlyos közlekedési baleset Magyarországon. Akkor 9-en haltak meg a 4-es úton, mert a telefonját nyomkodta és élő közvetítést adott egy romániai kisbusz vezetője.
Mellékes kérdés pillanatnyilag, de érdemes rá felkészülni, hogy a műszaki mentés miatt nehéz (szinte lehetetlen) lesz a Balatonról a fővárosba jutni a következő órákban.
Fotók: MTI
Most olvastam a hírt, hogy hajnalban felborult egy busz az M7-esen, és meghalt nyolc ember, sokan megsérültek. Részvétem az áldozatok családjának! Nagyon meleg van, óriási a forgalom, vigyázzunk…
A gyerek az gyerek – ez nem is lehet kérdés!
Ennyi
️
Legyen szó sportról, művészetről, tudományról, mi, magyarok sok tekintetben büszkélkedhetünk a világelsőséggel. A világon először mi hoztunk vallásszabadsági rendelkezést, és ennek az örökségnek a…
Teljesen megújult a Zánkai Erzsébet-tábor. Nézzék meg Önök is!
A Gyurcsány-kormány 2006 augusztusától 30 százalékkal emelte a gáz, 10-14 százalékkal a villany árát. A középső áfakulcs 15-ről 20 százalékra nőtt.
Gyurcsány azt mondta: "nem kell félni, nem fog…
101 éve történt a “visztulai csoda”
1920. augusztus 15-én a keresztény Lengyelország testvéri magyar (csepeli) segítséggel újra megteremtette államiságát, megvédte nemzeti önállóságát és negyedszázadra…
Album Hímzett ingben Karádon!
Hímzett ingben Karádon!
🤝Csodálattal és elismeréssel tapasztalom a Karádi Hímzőkör tagjainak ügyességét, szorgalmát és elhivatottságát, amellyel a karádi hímzés megóvását…
Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.