Miért hezitál Fekete-Győr András Cseh Katalin ügyében ?
Fekete-Győr András 2021.március 18-án a hírTV-ben az alábbiakat mondta szó szerint, persze akkor még nem tudott Cseh Katalin Momentumos európai…
Lehet ennyire amatőr Amerika és az egész “fejlett” világ
Tavasszal bejelentette Jie Biden amerikai elnök, hogy 20 év után kivonják a katonáikat Afganisztánból. Velük együtt a többi NATO tagállam is hazavitte/viszi a katonáit.
Májusban meg is kezdődött a nemzetközi erők kivonása. Alig három hónap telt el azóta, és már Afganisztán 85 százaléka az ellenség, a szélsőséges tálibok kezében van. Akik ellen 20 évig harcoltak a most hazahívott katonák (és elődeik)…
Az utóbbi napokban hirtelen bepánikolt mindenki. Az ENSZ főtitkára, a NATO főtitkára, az amerikai elnök, az európai vezetők. Sírós szemmel nyilatkoznak, hogy “jaj, mi lesz!”, “ejnye-bejnye tálibok!”, “nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyenge az afgán hadsereg”. Közben pánikszerűen menekítik ki a saját állampolgáraikat Afganisztánból.
☝️Azt tudni kell, hogy a tálibok nem ismernek tréfát. Ahol átveszik az uralmat, ott a tolvajok kezét levágják, a nők csak külön engedéllyel mehetnek ki az utcára, a melegeket megkövezik, vagy rosszabb esetben megölik. Hosszan lehetne még sorolni az iszlám törvénykezés, a saría kedvelt módszereit.
☝️Ilyen őrültek kezébe kerülhet egy egész ország napokon, vagy néhány héten belül.
Valóban ennyit tudnak a világ vezetői? Ezt nem lehetett előre látni?
☝️Ha nem tudták, hogy ez lesz, az baj. Ha tudták, de nem érdekli őket az afgán civilek élete, az még nagyobb baj.
☝️Az meg aggasztó, hogy ilyen politikusok vezetésével kellene legyőzni a világjárványt és felvenni a harcot a klímaváltozás vagy akár az illegális népvándorlás ellen! Amatőrök…
Miért hezitál Fekete-Győr András Cseh Katalin ügyében ?
Fekete-Győr András 2021.március 18-án a hírTV-ben az alábbiakat mondta szó szerint, persze akkor még nem tudott Cseh Katalin Momentumos európai…
Kölyökkutyáink dinnyés-gyerekes napja🥰

Ma a jászkiséri Erzsébet-táboros gyerekek látogatták meg a mentett és…
Egy felemelő este a Nagytemplom előtt: a Csíksomlyói Passió Szőcs Gézától. Hiába, a Kossuth tér az ország egyik legszebb szakrális tere.
Édes Erdély IX. Szentegyháza
"Szentegyházi fenyves erdők aljába
Oda van a kicsi tanyám csinálva,
Jöjj el hozzám édes rózsám,
Nézd meg az én kicsi tanyám
A szentegyházi fenyves erdők aljába!
Százados úr…
Idén újra Történelmi Népi Táncjáték Hercegszántón
️ A Momentumos Cseh Katalinhoz kötődő cég saját EU-s pályázatában azt ecsetelte, hogy milyen jól illeszkednek a cég céljai az akkori Fidesz-KDNP-s váci…
Hajrá, magyar birkózók!
Két testvér, két döntő, két érem. Büszkeségek. 


#magyarock #mivagyunk #olympicteamhungary #mob #magyarolimpiaibizottsag #tokyo2020
Újabb hatalmas sportsiker Debrecenben!
Elődöntős a magyar női U19-es kosárlabda válogatott a városunkban megrendezett világbajnokságon. Hajrá, Magyarország!
A családtámogatásoknak és a Magyar Falu Programnak köszönhetően, hosszú idő után, újra elérte a lélektani 500 főt Markotabödöge lakossága.
Hajrá Markotabödöge! Hajrá magyar falvak! 


Már több mint 875 ezren töltötték ki a Nemzeti Konzultációt.
✍️ Mondjátok el Ti is a véleményeteket! Töltsétek ki a Nemzeti Konzultációt!
#fidelitas