LONDON A MÁSODIK LEGNAGYOBB MAGYAR VÁROS - emlékeznek még, amikor ez volt a sláger
👉 Azt terjesztették éveken át, hogy Magyarország borzalmas hely, innen mindenki kivándorol, elmenekül (orvos, pincér, takarító, vízvezeték-szerelő…), és Londonban már 2-300 ezres magyar közösség él, vagyis többen, mint Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, vagy a többi magyar megyeszékhelyen.

Csakhogy a Brexit miatt most már pontos adatok vannak arról, hogy melyik uniós tagállamból mennyien kértek letelepedési engedélyt Nagy-Britanniában.

Éppen tegnap hozta nyilvánosságra a brit belügyminisztérium a végleges adatokat. Ezek szerint 154 100 magyar állampolgár akar tartósan kint élni.

Nyilván nem mindannyian Londonban laknak, vagyis máris bukott a “második legnagyobb magyar város” legenda…

Ami még izgalmas, hogy a lakosság nagyságához képest az Unió keleti feléről szinte Magyarországról mentek el a legkevesebben. Sokkal többen vándoroltak ki (bezzeg) Romániából, Lengyelországból, Szlovákiából, Bulgáriából, Lettországból, Litvániából, de például még Ciprusról is.

A csehek, szlovének, észtek vannak előttünk ebből a szempontból. Egyelőre.

☝️Ilyen, amikor a hivatalos adatok cáfolják a rossz indulatból vagy politikai okokból terjesztett hazugságot…

A kint élő 154 ezer magyarnak sok sikert, reméljük idővel egyre többen hazajönnek majd közülük is

#nemethbalazshirei

Pontos adatok: www.gov .uk - EU Settlement Scheme statistics

Fotó: getty

A 7 országos humanitárius dömpingemnek nemcsak az utolsó helyszíne volt Washington, de egyben az üldözött keresztényekért folytatott ügyünk legmagasabb szinteken való képviselete is.
Ha kell terepen,…

Szipusok. Véresre vert járókelő. Mocsok mindenütt. A főváros egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontját, az Örs Vezér terét hónapok óta tartja rettegésben egy…

Európában elsőként Magyarországon lehetséges a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvétele.

A baloldal ismét rosszul döntött, amikor az oltás ellen kampányolt.

Ismét nem az emberek érdekeit tartotta…

👉Újabb hírek a környei elkerülő útról

Az elkerülő három szakaszból tevődik össze, összesen közel 8 kilométeres új út épül Komárom-Esztergom megyében.

Közel 8 kilométeres új út jön létre
A kiírásból…

A pécsi LMP belépett a Gyurcsány társulatba.

Az eddig oly hangosan magát különutasnak nevező minipárt is felkerült a Gyurcsány vezette baloldal színpadára, ahol szerepet kapva részt vehetnek a nagy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média