Magyarország talán egyik legszentebb ünnepe az augusztus 20.-i Államalapítási ünnep. Ilyenkor mi, a magyarság emlékezünk meg arról, hogy nemzetünk már több mint 1100 éve létezik, és foglalja el méltó…
Amikor egy álom valóra válik
️
☝️21 év után van ott ismét magyar ritmikus gimnasztikázó az olimpián.
Pigniczki Fanni olyan szenzációsan szerepelt az idei Európa-bajnokságon, hogy megszerezte a tokiói indulási jogot. Mindössze 26 rg-s lehet ott az olimpia egyéni versenyében, ebbe az elit társaságba került be az MTK sportolója. (De jó lenne egyszer valamiben az egész világon a 26 legjobb között lenni…)
Fanni 21 éves, vagyis éppen akkor született, amikor legutóbb magyar rg-s olimpián járt. 10 évesen mondta ki először, hogy olimpikon szeretne lenni. 2015 óta már tudatosan készült rá. Évek óta minden napját az MTK csarnokában töltötte. Nincs nyár, nincs ünnep, nincs lógás, nincs “fáradt vagyok”, nincs “nincs kedvem”. Munka van! Hihetetlen mennyiségű munka: több tízezer óra gyakorlás, alázat, szorgalom és rengeteg lemondás az élet más területein.
(Sajnos ezt időnként hajlamosak vagyunk elfelejteni, amikor négy évente leülünk szurkolni a tévé elé, és esetleg egy-egy magyar sportoló nem úgy szerepel az olimpián, ahogy elvárnánk…)
Azt mondják, gyerekként nem Pigniczki Fanni volt a korosztálya legjobbja. DE nála többet soha, senki nem dolgozott azért, hogy valóra váljon az álma, és Magyarországot képviselhesse a nyári olimpián
️🤍
A végső helyezéstől függetlenül jár az elismerés és a taps 👏👏👏
☝️Mindannyian tanulhatunk Fanni történetéből: ha nagyon akarjuk, az álmok valóra válnak
️
✌️Megjegyzés: Berta lányom évek óta testközelből figyeli Pigniczki Fanni edzéseit. Hátha nem kell megint 20 évet várni az újabb olimpiára… 
Magyarország talán egyik legszentebb ünnepe az augusztus 20.-i Államalapítási ünnep. Ilyenkor mi, a magyarság emlékezünk meg arról, hogy nemzetünk már több mint 1100 éve létezik, és foglalja el méltó…
️Ha a Fidesz mindent ellop, akkor miképp történhetett, hogy az elmúlt 10 évben folyamatos volt a gazdasági növekedés és egyszer sem voltak megszorítások? Miközben fejlődik az ország.
Itt a legújabb…
Az LMBTQ-ideológia egy nagyon veszélyes, globalista ideológia.
Az Európai Unió is ennek a globális világrendnek az egyik eleme, ezért a felnövekvő generációk körében is el akarják terjeszteni ezt az…
Nemzetközi meccsen jártunk a csapat háromnegyedével, élőben jelentkeztünk be!
Jakab Petya most éppen azzal hergeli a népet, hogy már a lecsó is luxus. Mondjuk a Tüttővel egyeztethettél volna Petyusz, de ezt most engedjük el. 
Ezért aztán játékra invitállak Benneteket! Mi legyen…
Tóta W meg a HVG
Vajon mennyire kell elvakultan magyargyűlölőnek lenni ahhoz, hogy valaki ILYEN cikket irjon?
Mindezt egy magyar olimpikon képével ábrázolva?
Vajon meddig tűri még a magyar társadalom,…
A “nép egyszerű luxus lecsót evő gyermekéről” eszembe jutott ez a korábbi videóm.
Tudjátok, amikor a parizer-fant a testőre egy 10 milliós kocsival követte, ameddig ő egy egyszerűbb kocsival adta elő…