☝️Mielőtt elszabadul a DELTA PÁNIK, érdemes egy pillantást vetni erre az ábrára!
A brit The Guardian lapban jelent meg (a magyar feliratot én raktam rá utólag).

👉 Azt láthatjuk felül, hogy

️ Nagy-Britanniában a mostani járványhullámban (piros vonal) gyorsabban emelkedik napról-napra az új fertőzöttek száma, mint az előző hullámban (szürke vonal);

️ a középső grafikonból kiderül, hogy ennek ellenére sokkal kevesebben kerülnek kórházba, mint korábban;

️ alul pedig az látszik, hogy halálos áldozata szinte alig van a jelenlegi hullámnak;

👉 Orvosok szerint ez egyértelműen a 80 százalék feletti brit átoltottságnak köszönhető. Főként a nem beoltott fiatalok kapják el a vírust, illetve vannak már beoltott idősebbek is az új fertőzöttek között, de a tünetek mindkét esetben enyhék.

👉 Ugyanezek a tapasztalatok a delta variánssal kapcsolatban a szintén jól átoltott Izraelben is!

️A HÍREKBEN TEHÁT AZT HALLJUK MAJD A NAPOKBAN, hogy:

nagyon sok az új fertőzött Nagy-Britanniában;

újabb járványhullám indult Izraelben;

hirtelen megugrott a fertőzöttek száma Görögországban;

nagyon sok az új fertőzött a spanyol fiatalok között;

tíz hét folyamatos csökkenés után megint emelkedik a pozitív tesztek száma Horvátországban;

☝️Sajnos ez mind igaz️DE érdemes mindig - legalább gondolatban - a brit ábrát a hírek mellé tenni. Vagyis hiába több az új fertőzött, szerencsére az oltások jó hatékonysággal védenek a súlyosabb tünetek ellen.

☝️Aggódniuk csak azoknak kell, akik nem oltatták be magukat! És azoknak az országoknak, ahol még mindig alacsony az átoltottság.

#nemethbalazshirei

Megjegyzés: azért szerepel második (Second) és harmadik (Third) hullám az ábrán, mert a britek “harmadiknak” hívják a mostani hullámot. Egyben kezelték “második hullámnak” a tavaly ősztől idén tél végéig tartó időszakot. A brit számítás szerint tehát a harmadik a delta hullám!

Először osztogatnak, aztán fosztogatnak.
Az eszköz szofisztikáltabb, de lényegét tekintve ugyanaz.
Ne hagyjuk, hogy a posztkommunisták is kisöpörhessék a padlásainkat!

️Így tombol a sajtószabadság nyugaton, Mark Rutte országában: többször rálőttek egy ismert holland újságíróra kedden Amszterdam belvárosában. Összesen öt lövés érte, amikor este fél nyolc körül tüzet…

FegyA humorizál. Illetve az a baj, hogy ez nem egy gag, ezek ezen a szellemi szinten vannak...

Ne aggódj Andriska megszámolták! Orbánnak hála a mostani 95 tonna pont 92 tonnával több, mint a gazdáid és…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média