HOL VANNAK A HIVATÁSUKRA BÜSZKE TANÁROK - kérdeztem egy tegnapi videóban, azok után, hogy Lannert Judit oktatási minisztertől sorra kerülnek elő a pedagógusokat gyalázó, lenéző, kigúnyoló megszólalások.

Azóta kaptam jópár üzenetet. Íme az egyik, ami késő este érkezett, és a levélíró szerint valójában egy segélykiáltás:

“Hol vagyunk mi, pedagógusok?
Részemről nyilvánosan sehol.
Féltem a munkámat? Igen!
Egy kiszámíthatatlan, hatalommal rendelkező embertől mindenki fél. Én is.

35 perces tanórák?
Persze! Első hallásra akár szuper ötlet is lehetne. De ha a követelmények és a tananyag mennyisége változatlan marad, akkor a gyerekeknek még kevesebb idő alatt kell elsajátítaniuk ugyanazt.
Ezzel kivel szúrunk ki?
A gyerekekkel.

Nem 35 perces órákra van szükségünk, hanem az oktatás és a követelmények teljes körű reformjára. A tananyag mennyiségének és a követelményeknek a csökkentésére, újragondolására. Ez így számomra csupán egy látszatintézkedés.
Ráadásul tovább mélyíti a szülők és a pedagógusok közötti, amúgy is tragikus viszonyt, hiszen kívülről úgy tűnhet, mintha mi, „gonosz pedagógusok” szenvedtetnénk a gyerekeket.

A házi feladat eltörlése?
Egy igazi pedagógus egyébként is annyi leckét ad, amennyi értelmes és szükséges. A házi feladat lehet egy jelzés is: megmutatja, mit nem értett meg a gyermek az órán. Ebből pedig a pedagógus le tudja szűrni, mit kell még gyakorolni, miben kell segíteni.

A TÉR eltörlése?
Szuper lett volna áprilisban vagy májusban.
De júniusban?
A leadási és feltöltési határidők után, amikor már elkészítettük, ledolgoztuk, feltöltöttük és elvégeztük a munkát?
Ezzel ismét csak pénzt vettek ki a zsebünkből. Hiszen az eltörlés pillanatában az elvégzett munka már mögöttünk volt, mégsem fizették ki azt, amiért megdolgoztunk.

És akkor hab a tortán a tegnapi és a mai események az oktatási miniszter részéről.
Az a lenéző hangnem, amellyel beszél rólunk. Az, hogy sokszor úgy érzem, emberszámba sem vesznek bennünket. Megaláznak, belénk rúgnak, fenyegetnek, iskolák bezárásáról beszélnek.

De ki fogja megvédeni a pedagógusokat?
Ki fog kiállni mellettünk?
Ki fogja megvédeni az oktatást?
Hiszen az oktatásért felelős miniszter feladata éppen az lenne, hogy szeresse és védje a gyermekeket, megbecsülje a pedagógusokat, és építse az oktatási rendszert.

Miért engedjük ezt?
Ki fogja megállítani?

45 évesen kezdtem el a második diplomámat.
Tudja, miért?

Mert az életem a munkám.
Egyre több a nehézségekkel küzdő gyermek, és én szeretnék nekik segíteni. Folyamatosan fejlődni szeretnék, tanulni, adni, adni és még mindig csak adni.
De lassan elfogy az erőm.

Ahogy a csendben maradó, a munkájukat féltő kollégáimnak is.
Ez, ami most történik, a poklok pokla. Ártalmas a gyermekekre, a pedagógusokra és a szülőkre nézve egyaránt.

Nem tudom, mivel lehetne ezt megállítani.
De nagyon remélem, hogy lesz valaki, lesznek olyanok, akik megtalálják a megoldást. Akik képesek egy olyan új irányt kialakítani, amelyben újra lehet hinni.

Elnézését kérem, amiért ilyen későn zavartam.
De a „pár órát dolgozó” pedagógus ma hat órát tanított, utána tanult a saját gyermekével, ellátta a családját, majd felkészült a holnapi óráira.
Nem papírból, nem makogva, hanem valódi felkészüléssel.
Mert mi nem tehetjük meg, hogy csalódást okozunk a gyerekeknek.
Ők ugyanis nem tehetnek arról, hogy milyen rendszerben kell tanulniuk.
Ők csak ránk számíthatnak.

Köszönöm, hogy elolvasta a segélykiáltásomat.

egy pedagógus,
aki még mindig szeretne hinni egy szebb jövőben.”

☝️Várom más tanárok, iskolaigazgatók, vagy akár szülők véleményét is messengeren, illetve kommentben.

FOTÓ: MTI

Összevont poszt

Szőnyegbombázás

Micsoda gyávaság!

️ Ők vannak kormányon, de mégis annyira félnek egy ellenzéki képviselőtől, Pócs Jánostól, hogy a médiájukat, harmadvonalas tiszás megmondóembereket, a rendőrséget és még az alvilágot…

️ Eltűnt a nyugdíjprémium a költségvetés módosításából.

A korábbi években a gazdaság teljesítményétől függően nyugdíjprémium járt az időseknek, ha pedig az infláció magasabb lett a tervezettnél,…

Így hazudik a béremelésekről Magyar Péter! A kampányban mindent megígértek, de semmit nem teljesítenek.

A Tisza a kampányban bérrendezést ígért a rendvédelmi dolgozók részére, a be nem tartott ígéretek költségvetésében azonban ennek nyoma sincs.

Vajon mennyi tiszás választási ígéretről derül még ki, hogy…

Latin-amerikai patrióta barátainkkal találkoztunk a Foro Madrid V. regionális találkozójának margóján szervezett nyitófogadáson Santiagoban. A Foro Madrid az európai és latin-amerikai konzervatív,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média