️A HÉT LEGFONTOSABB HÍRE LENNE, ha nem Magyar Péter bohóckodása vinné el a figyelmet

☝️A Tisza “sunnyogva” áttolt a parlament törvényalkotási bizottságán egy olyan javaslatot, amely MEGÁGYAZ AZ ORSZÁG ELADÓSÍTÁSÁNAK

Az Orbán-kormány idején szigorú szabályok írták elő, hogy normál gazdasági körülmények között csak olyan költségvetést lehetett elfogadni, amely NEM NÖVELI a GDP-hez, tehát a teljes hazai össztermékhez viszonyított ÁLLAMADÓSSÁGOT.

Vagyis az Orbán-kormány saját magát korlátozta és kényszerítette szigorú keretek közé annak érdekében, hogy NE növekedjen, hanem csökkenjen az MSZP-SZDSZ kormányok idején az egekbe szökött GDP-arányos államadósság.

Kivételt csak az jelentett, ha egy adott évben visszaesett a magyar gazdaság, például a koronavírus-járvány idején.

☝️Ezt a szabályt módosítja, enyhíti, lazítja most a Tisza!!
Vagyis megengedik maguknak, hogy az eddigieknél lazább feltételekkel fogadhat el az Országgyűlés olyan költségvetést, amelyben nagy a hiány, vagyis növeli az államadósságot.

️Nem tudjuk másként értékelni, mint úgy, hogy ezzel a törvénymódosítással Magyar Péter és a Tisza Párt MEGÁGYAZ AZ ORSZÁG ELADÓSÍTÁSÁNAK!

Láttuk 2002 és 2010 között, hogy ennek mi a következménye és milyen ára van hosszabb távon.

FOTÓ: a fotó a törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén készült. Megdöbbentő, hogy milyen javaslatot hozott be a Pénzügyminisztérium és támogatott a Tisza-többség;

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter tegnap hosszú posztban dicsekedett el azzal, hogy a kormány meghosszabbítja az ún. krónikus betegségmenedzsment programot.

Derék dolog!

DE! Nézzük azt, ami a…

Érdekes, az elmúlt 2 hónapban nem érezte úgy, hogy szólnia kellene a sok visszamenőleges hatályú, idő előtti, személyre szabott jogi erőszaknál.
Pedig korábban még ezt gondolta:

“Egy uniós tagállamban,…

Idézet a Tisza köztársaságielnök-jelöltjétől:

"Az, hogy Magyarország egyik közjogi méltóságát, a harmadik hatalmi ág vezetőjét az Alaptörvény átmeneti rendelkezései közé az utolsó pillanatban berakott…

Egyáltalán nem olyan biztos már Magyar Péter hatalma, mint azt a baloldali elemzők előadják.
Magyar Pétert a Facebook-népe emelte fel, és ők könnyen el is sodorhatják!

A kormány valódi műszaki megoldások helyett kommunikációval próbálja kezelni az energiaválságot. Hátrafelé mutogat és a problémák terhét a lakosságra tolja.
Ez lenne egy felelős kormány válságkezelése?

Ismét munka, sportdiplomácia formájában. Irány Svédország!
Holnap kezdődik a 15. Siketek Golf Világbajnoksága a svédországi Barsebäckban. Rekordnevezés érkezett: 21 országból összesen siket 116…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média