️ILYEN NINCS
Magyar Péter ismét megalázta Forsthoffer Ágnest!

☝️Forsthoffer Ágnes, jelenlegi illegitim ideiglenes államfő július 2-án, még az Országgyűlés elnökeként jelentette be, hogy MEGTALÁLTA az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztjára szakmailag és emberileg is LEGALKALMASABB JELÖLTET.

Divinyi Zsomborral közös fotót is készített Forsthoffer Ágnes, és a bejegyzésben hosszan sorolta a “történész, politológus, közgazdász” érdemeit. (Bemásoltam a fotót a kommentek közé.)

Azt is hozzátette a házelnök, hogy Divinyi Zsombor várhatóan “július 15-én kezdi meg hivatalvezetői tevékenységét”.

Hadházy Ákos azonban ma (július 24-én) reggel a Facebookon arról írt, hogy Divinyi Zsombor egy “NER-es kislovag”.

️Erre jött Magyar Péter, aki egy Facebook-kommentben KIRÚGTA A HÁZELNÖK ÁLTAL 22 NAPPAL EZELŐTT, A FŐIGAZGATÓI POSZTRA KIVÁLASZTOTT SZAKEMBERT.

“Divinyi Zsombor tudomásom szerint nem lett állományba véve. És szerintem nem is lesz. Házelnök asszony fog erről tájékoztatást adni” - írta Magyar Péter.

(Képzeljük hozzá, milyen ábrázattal és vérnyomással nyomkodhatta a telefonját…)

☝️Megalázta, méltatlan helyzetbe hozta és Facebook-kommentben utasítgatja Forsthoffer Ágnest.

Ne feledjük: ugyanígy RÚGTA KI pár hete Magyar Péter a saját pénzügyminisztere, Kármán András által kiválasztott és már a nyilvánosságnak bemutatott(!) új NAV-elnököt.

️És ugyanígy alázta meg Polgár Juditot!!!
Akivel már múlt héten megállapodott Magyar Péter, hogy államfőnek jelöli, csakhogy a miniszterelnök ezt is elszúrta, így Polgár Judit végül nem tehetett mást, mint visszalépett.

☝️Egyetlen kérdés maradt csak!

1.) A saját, megalázott kollégái szabadulnak meg hamarabb a miniszterelnöktől, akivel jól láthatóan képtelenség együtt dolgozni?

2.) Vagy a MAGYAR VÁLASZTÓK ZAVARJÁK EL AZ EGYRE NEVETSÉGESEBB ÉS EGYRE AGRESSZÍVEBB ZSEBDIKTÁTORT

Idén is hosszasan beszélgettünk a 24.hu-val Tusványoson.

Nem kivágott részletek, nem kiragadott mondatok – hanem a teljes, vágatlan interjú.

Milyen pszichológiai, marketing és neuromanipulációs eszközöket használt a Tisza mögött álló tudatipari tröszt, amelyek segítségével valóságos tömegpszichózist sikerükt kialakítani a közösségi…

A Tisza kettős kommunikációt visz a Fidesszel kapcsolatban, amit folyamatosan váltogatnak, akár percről percre

A Tisza-kormány szerint egy kétszülős család, ahol fejenként 71 ezer forintból élnek, már nem rászoruló. De egy egyszülős család jövedelemtől függetlenül automatikusan az.
#SzalaiPiroska #magyarország…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média