️MAGYAR PÉTER EL…TA. NEM KICSIT, NAGYON. AHOGY EGYKOR GYURCSÁNY FERENC…

☝️Begyűjtöttem tegnap a Parlamentben egy csomó infót Magyar Péter kudarcos államfő jelöléséről.

Szépen összeállt a kép, hogy mi is történt valójában

Magyar Péter hetek óta győzködte Polgár Juditot, hogy vállalja a jelöltséget.

(Ez azt is jelenti, hogy minden interjúban hazudott Magyar Péter, amikor azt állította az utóbbi hetekben, hogy még nincs jelöltje a Tiszának…)

Polgár Judit végül múlt héten mondott igent Magyar Péternek. Innentől már csak az volt a feladat, hogy helyzetbe hozzák.

Szombaton késő délután derült ki, hogy Sulyok Tamás aláírta saját kiiktatását.

Néhány perccel később Magyar Péter élesítette a Facebookon az előre felvett videót, amelyben belehazudta a magyar emberek képébe, hogy “közösen dönthetnek” az új államfő személyéről.

Vasárnap - a politikában egyébként jól ismert módszer szerint - Magyar Pétertől független “civilek” levelet írtak Forsthoffer Ágnesnek(!) - tehát nem Magyar Péternek -, hogy ők Polgár Juditot ajánlják államfőnek.

A “civil” levél annyira felkeltette a tiszás irányítás alatt álló MTI érdeklődését, hogy vasárnap 17 óra 44 perckor hivatalosan be is került az MTI hírei közé a Polgár Juditról szóló javaslat.

Magyar Péternek az is fontos volt, hogy a sajtóban a lehető legtöbb helyen megjelenjen a hír. Ezért a miniszterelnök emberei végighívták a baráti szerkesztőségeket, hogy mindenképpen foglalkozzanak Polgár Judit jelöltségével.
(Ezt a 444 újságírója is elismerte egy tegnapi cikkében.)

️ÉS ITT JÖTT A KALAMAJKA!
19 óra 8 perckor ugyanis megjelent a HVG-n egy írás arról, hogy az Ügyvédkör nevű szervezet BÁRÁNDY PÉTERT javasolja államfőnek.

☝️EKKOR PÁNIKOLT BE MAGYAR PÉTER!

Mivel Bárándy erős jelölt, balliberális körökben már futtatták egy ideje a nevét, Magyar Péter megijedt, hogy esetleg az Ügyvédkör ajánlását is felkapja a sajtó, és versenyhelyzet alakulhat ki Polgár Judit, valamint Bárándy Péter között.
(Érdekesség: az államilag irányított MTI Bárándy Péter ajánlását nem tartotta fontosnak️)

️Sőt, abban sem lehetett biztos Magyar Péter, hogy nem lesznek még olyan csoportok vagy szervezetek, amelyek komolyan veszik a szombati videójában elhangzottakat, vagyis újabb és újabb jelölt-jelöltek jelenhetnek meg.

️ A helyzetet bonyolította, hogy Magyar Péter nyilvános meccsnézésre ment vasárnap este Budapest belvárosába, így félő volt, hogy kicsúszik a kezei közül a kontroll.

️Ekkor követte el politikai pályafutása eddigi legnagyobb hibáját! 19 óra 29 perckor kitolta a Facebookra, hogy a “civilek” ajánlása alapján Polgár Juditot kéri fel államfőnek.

(Micsoda pech, hogy Bárándy Péter ajánlását az MTI-hez hasonlóan ő sem vette észre)

Innen már ismerjük a történetet!

Már a vb-döntő alatt kitört a palotaforradalom a tiszás/balliberális körökben. Amiatt nehezteltek Magyar Péterre, hogy átvágta őket, mivel a beígért széleskörű egyeztetésből nem lett semmi.

Magyar Péter hétfőn reggel előbb áldozati pózba vágta magát, azt hitte, hogy a helyzet még menthető.
A Tisza-frakcióülésén, az Országgyűlésben, sőt órákon keresztül a Facebookon is vadul védte az önkényes döntését.

Polgár Judit azonban végül mattot adott neki: visszautasította Magyar Péter felkérését, ilyen körülmények mellett biztosan nem akar államfő lenni!

️Ne feledjük: nem csak Magyar Péter bukott bele a jelölésbe, hanem a 16 “civil” aláíró szerepe is minimum kérdéseket vet fel.

De a legrosszabb, hogy Magyar Péter Polgár Juditot is megalázta és méltatlan helyzetbe hozta.

☝️A fő kérdés mától: lesz-e olyan új jelölt, aki bevállalja, hogy Magyar Péter bábja legyen!?!

Ki vállalja a felelősséget a Belügyminisztérium vitatott közleményéért?

Veled Teljes️Indul a 3️⃣5️⃣. Tusványos
A szabadegyetem és fesztivál kombó páratlan népszerűségnek örvend Erdélyben és Magyarországon egyaránt.
A geopolitika, nemzetpolitika, és közélet vitái mellett…

️ A Tisza frakcióvezetője jó pontot akart szerezni Magyar Péternél, de ehelyett csak nevetséges helyzetbe hozta a pártját!

Az arcom, amikor a Tisza frakcióvezetője bejelenti, hogy Polgár Judit a legalkalmasabb köztársaságielnök-jelölt, majd Polgár Judit visszautasítja Magyar Péter felkérését.

Tegnap Magyar Péterék…

Ha szigorúan a formállogika szabályai szerint nézem Bujdosó Andrea frakcióvezető asszony szavait, akkor mostantól csakis kevésbé alkalmas jelöltjei lehetnek a Tiszának.

Ugye?

#tisza #betli #president

Közben Polgár Judit is rájött.
Nem akar részt venni ebben az abszolút filmszínházban.

SAKK-MATT.

„Maffiózó, hazug embertelen tróger, udvari bohóc.” Ilyen és ehhez hasonló minősíthetetlen jelzőkkel illeti nap mint nap a miniszterelnök a vele egyet nem értő képviselőket.

Az elmúlt hónapok…

Magyar Péter kimutatta a foga fehérjét a sajátjai felé is

Nem lesz itt túltolva az egyeztetés, kérem szépen! Majd megmondja ő, ki a jelölt, oszt jónapot.

Ráadásul kommentben tette helyre a követőit,…

Ha a legalkalmasabb jelölt nemet mondott, vajon ki vállalja el a második, az alkalmatlanabb jelölt szerepét?

Miközben zajlik az abszolút filmszínház Magyarországon, Iránban már mindkét oldal szárazföldi offenzívával fenyegeti egymást, a jemeni húszik pedig a Vörös-tenger lezárását jelentették be. Közben az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média