️Egyelőre megállíthatatlan a Tisza rombolása

A törvényalkotási bizottságban is MEGSZAVAZTÁK A POLGÁRMESTEREK JUTTATÁSAINAK CSÖKKENTÉSÉT

Júliustól 9️⃣ százalékkal emelkedett volna a polgármesterek bére, ha marad a Fidesz.

A Tisza viszont EMELÉS HELYETT 1️⃣3️⃣ százalékkal CSÖKKENTI a juttatásaikat.

Sőt!

A megyei közgyűlések elnökeinél 6️⃣0️⃣ SZÁZALÉKOS az elvonás.

☝️Talán még ennél is pofátlanabb, hogy a kormány BÉRRENDEZÉSKÉNT emlegeti a polgármestereknek jogosan járó juttatások elvonását.

Arra hívtam fel a tisztelt tiszás kollégák figyelmét a bizottsági ülésen, hogy az Orbán-kormány idején “kicsit” mást jelentett a bérrendezés fogalma

És azt is kértem tőlük, hogy legalább a polgármesterek szemébe ne hazudjanak ezzel kapcsolatban, ha találkoznak velük!

️Ez az intézkedés is mutatja, hogy a Tisza egyelőre csak rombolni tud.

Magyar Péter le akar számolni mindenkivel, aki az elmúlt években szerepet vállalt a közéletben. A becsületes - szívüket, lelküket kidolgozó - településvezetőkre is rátámadt.

Lesz ez még máshogy!

Belém állt néhány bölcs tiszás, de most sem jött be nekik!

Ha azt hiszed, hogy téged nem érint a Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal működése, akkor nagyot tévedsz.

FTC X Toyota Kovács🤝

A célunk továbbra is változatlan, Bajnokok Ligáját szeretnénk nyerni női kézilabdában!

Mindörökké, Ferencváros!

A háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából több ezer milliárd forintnak megfelelő valuta áramlott Magyarországon keresztül, melyet az uniós jogszabályok alapján igazolt pénznek kellett tekinteni. A…

Újabb tiszás botrány - Sanyika után egy 11 éves intézetis fiút használt a Tisza politikai célokra.

A Tisza kampányának nagy részét a jobboldallal szembeni pedofilvádakra és gyermekvédelmi kérdésekre…

Magyar Péter megint nem tud uralkodni magán. Ő a legfőbb ügyészt nem utasíthatja semmire sem.

A legfőbb ügyész nem Magyar Péter beosztottja. Az ügyészség nem egy pártiroda és nem politikai utasítások…

2025 decemberében egy Dominik nevű nehézsorsú kisfiú sokadszor szökött meg a szolnoki lakásotthonból.
Budapesten találták meg Tiszás aktivisták, akik valamiért őt nem a rendőrséghez, a gyámjához vagy…

Köszönöm a beszélgetést Lass Gábornak és a Demokratának!

A keresztény-konzervatív nyilvánosság és vele az egész nemzet hatalmas veszteségeket szenved napjainkban. Sürgető feladat, igazi sorskérdés,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média