️Több mint egy hete kínlódik a Tisza Párt.

Mindenáron büntetést akarnak kicsikarni velem szemben a Nemzeti Választási Bizottságtól az Észak-Pesten utcára került, Zelenszkijt és a helyi ukránbarát jelöltet ábrázoló plakátok miatt.

A Nemzeti Választási Bizottság - teljesen logikus módon - már korábban elutasította a tiszás beadványt, tegnap pedig a fellebbezést is.

️A Tisza indoklása szerint nekem első ránézésre tudom kellett volna, hogy a Zelenszkijt ábrázoló plakátok hamisak.

Éppen ellenkezőleg

Számos olyan jel és történés van, amelyek azt bizonyítják, hogy a Tisza ukránbarát, így teljesen hihető, hogy Zelenszkijt ábrázoló plakátokkal kampányolnak!

Hiszen:

-a Tisza Párt ezer szállal kötődik Ukrajnához, azon belül Zelenszkij köreihez is; (Gondoljunk például Tseber Rolandra!)

-a Tisza képviselői ukrán pólóban feszítettek az Európai Parlamentben;

-a Tisza az Európai Néppárt tagja, ebbe a pártcsaládba csak ukránbarát szervezeteket vesznek fel;

-a Tisza egyetlen szóval sem ítélte el, hogy Zelenszkij elzárta a Barátság vezetéket;

-ukrán cég is részt vett a Tisza mobilalkalmazásának fejlesztésében;

-az ukrán aranykonvoj kísérőit tiszás ügyvéd védi;

-egy tavaly tavaszi pártszavazás bizonyítja, hogy a Tisza támogatóinak többsége engedélyezné Ukrajna uniós csatlakozását, vagyis teljesítené Zelenszkij követelését;

-az internet tele van olyan videókkal, amelyeken a Tisza szavazói a “Zelenszkij vagy Orbán?” kérdésre határozott
Zelenszkijjel válaszolnak;

☝️A sort még bőven lehet folytatni.

️Ezek ismeretében, vajon miért kellene gyanúsnak lennie, ha a Tisza Zelenszkijjel kampányol?

Ezzel szemben az igazság az, hogy

AZ “ŐSZINTE” TISZÁS PLAKÁTOKON Zelenszkij, Weber, Tusk, Merz és Ursula von der Leyen fotójának kellene látszódnia.
Minden egyéb a magyar választók szándékos átverése!

Együtt megvédjük, ami a miénk!
Együtt újra sikerülni fog!
❤️

Feltámadt, alleluja!

Él az Úr, feltámadt és előttünk jár! Ragyogja be az Ő békéje családjainkat, közösségeinket, hazánkat, Európát és az egész világot! Semmire sincs nagyobb szükségünk, mint Rá és az Ő…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média