Egy kormánytag lehallgatása súlyos támadás Magyarország ellen.
Utasítottam az igazságügyi minisztert, hogy a Szijjártó Péter lehallgatásával kapcsolatos információkat haladéktalanul vizsgálja ki.
️Szépen haladunk, lépegetünk az ÚJ EURÓPA felé✌️
Tegnap választást tartottak Németország Rajna-vidék-Pfalz tartományában. Ez az egyik olyan “nyugat-német” tartomány, amelyben korábban alig volt keresnivalója az AfD-nek.
Tegnap több mint megduplázta, 8-ról 19,5 százalékra növelte a támogatottságát a Fidesz németországi háború- és bevándorlásellenes szövetségese!
(Győzött a kancellár pártja, a CDU. Másodikok, de történelmi mélypontnak számító eredményt értek el a szocdemek és immár harmadik az AfD.)
Még egyszer: ez egy nyugati tartomány
️
Alice Weidel AfD-vezető szerint (aki szombaton még Budapesten bulizott a CPAC-en) az itteni 20 százalék is megerősíti, hogy a keleti tartományokban akár abszolút többséget is szerezhetnek, vagyis 50 százalék felett lehet az AfD.
(A közvéleménykutatások is ezt mutatják.)
☝️A volt NDK-ban még több van a józan észből, mint nyugaton…
️Az AfD-t persze továbbra is karanténban tartja a liberális média és a többi párt, de egyre több német választó jön rá, hogy a fősodorbeli média, valamint a libsi véleményterrornak megfelelni akaró “hagyományos” pártok csúnyán átvágják őket.
Becsaptak mindenkit a bevándorlással kapcsolatban, és becsapnak most is mindenkit a háború és az energiaellátás / rezsiárak ügyében.

Áprilisban nyerünk itthon, és szerencsére az sincs már messze, hogy Európában is többségbe kerüljenek a patrióták!!✌️
/posztok.hu


️ 

