️
Hatodik alkalommal tartják meg a PEuCET nemzetközi konferenciát, amelyre Európa közel húsz országából érkeznek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy közösen vitassák…
“Csodás” példa az európai demokrácia működésére
️
Csehországban hiába nyerte meg a patrióta Andrej Babis pártja október elején(!!) a parlamenti választást, hiába kötött két másik párttal rekordgyorsasággal koalíciós szerződést, egyelőre nem hajlandó zöld utat adni a brüsszelita államfő az új Babis-kormány megalakulásának.
A hivatalos magyarázat szerint a milliárdos vagyonnal rendelkező Andrej Babis még nem szüntette meg azokat az üzleti érdekeltségeit, amelyek összeférhetetlenek a miniszterelnöki poszttal.
A nem hivatalos ok ennél sokkal durvább (lehet)
️
Azért akadályozhatja az európai fősodorba tartozó cseh elnök Babis kinevezését, hogy a karácsony előtti uniós csúcson még egy ukránbarát politikus, a bukott kormányfő képviselje Csehországot.

Három hét múlva ugyanis a von der Leyen-féle levélben felvázolt pénzügyi kérdésekről kell dönteniük az uniós állam- és kormányfőknek. Brüsszel, valamint a brüsszeli bábok mindenképpen tovább akarják finanszírozni Ukrajna működését, valamint a háborút, akár az unokáink eladósodásának árán is.
Emiatt pedig meg akarják akadályozni, hogy Orbán Viktor egy új, erős felhatalmazással rendelkező patrióta szövetségest kapjon a brüsszeli csatákhoz.
A jelenlegi cseh államfő, valamint a választáson megbukott cseh kormány ugyanis még európai (brüsszeli) mércével is a legfanatikusabb Ukrajna- és háborúpárti vonalat képviseli.
Néhány napja például a leköszönő (de a választói akarattal ellentétesen hatalomban tartott…) cseh külügyminiszter azzal riogatott, hogy ha Ukrajna nem harcol tovább és területeket enged át Oroszországnak, akkor Putyin egy éven belül megindítja a 3. világháborút.
️Összefoglalva tehát: a cseh választók egyértelmű többsége a háborúpárti, Brüsszelből irányított kormány leváltására szavazott, ám a háborúpárti, Brüsszelből irányított elnök nem engedi hatalomba az új patrióta, békepárti cseh kormányt.
☝️Itt tart az európai demokrácia.
Ez ellen kell küzdenünk jövő tavasszal!
️
Hatodik alkalommal tartják meg a PEuCET nemzetközi konferenciát, amelyre Európa közel húsz országából érkeznek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy közösen vitassák…
️
️
️ Komolyat bemostak Magyar Péternek az almás süti miatt!
️
️
️ A nagymama-recept, a patikatisztaságú konyha és a derítővel dolgozó stáb egy gondosan megrendezett jelenet része.
Itt a The Man VII. része…
️ Először a jelenlegi háborút kell lezárni, utána lehet foglalkozni a jövő konfliktusaival.
👉 Ursula von der Leyen azért beszél az utóbbiról, mert az előbbiben látványosan felsült.
👉 A szankciói nem…
Cikivé vált Németország energiapolitikája
️ Tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni!
👉 Ez a békéhez vezető legrövidebb út.
Nincs kivétel!
Közel 10 százalékos emelés a társasági adónál… Brutális!
Karácsonyi vásár Bazilika 2025
️
☝️Félre ne értsen senki! Büszke vagyok rá, hogy kicsiny hazánkban ilyen is van. 💪🇭🇺
👉Mit üzen ez? Van fizető képes kereslet. Mert ha nem lenne, nem ennyi lenne az ára…