Vége van️És most nem viccelek.
Elhagyja Magyar Pétert az ember, akiről a “HŐS TISZÁS”, illetve a “TISZA HŐSE” szobrot lehetett volna mintázni.

Molnár Márk Károly az egyik legismertebb tiszás aktivista, volt. Régóta figyelem, többször beszéltünk róla a Harcosok órája (ma már Igazság órája) műsorban is

Ennek az embernek - a Facebook bejegyzései szerint - másfél éve kizárólag a Tisza és Magyar Péter körül forgott az élete.

Országjárás, szórólapozás, pultozás, újságkihordás, önkéntes meló, közös fotó Magyar Péterrel, országjárás, szórólapozás, pultozás, újságkihordás, közös fotó Magyar Péterrel…

Egy tiszás Terminátor! A keménymag legkeményebb tagja.

Volt

Pedig még október 23-án is büszkén posztolt a háborús menetről. Csakhogy tegnapra eltört valami:

👉 “Ezúton értesítelek titeket is, hogy semmilyen formában nem tudom már támogatni a Tisza Párt vélt vagy valós törekvéseit.
(…) Hosszas belső mérlegelés és alapos átgondolás után, sajnos már nem tudok azonosulni a Tisza Párt értékrendjével.”

Hoppá

Azt most hagyjuk, hogy vajon eddig milyen értékrendet látott a Tisza Párt környékén Molnár Márk Károly. Azon túl, hogy Magyar Péter - éppen a hozzá hasonló, fanatizálható aktivistákat kihasználva - meg akarja kaparintani a hatalmat.

Az igazán fontos fejlemény, hogy Magyar Pétert már a szekta (Puzsér Róbert hívja őket Tisza-szektának️) belső magja is kezdi kiismerni és elhagyni.

Az nem derül ki Molnár Márk Károly bejegyzéséből, hogy mi a szakítás pontos oka.
De van néhány lehetőség:

már nem támogatja Magyar Péter háborúpárti politikáját, családapaként nem akarja, hogy elvigyék katonának;

számára is világos lett, hogy a balos, liberális, brüsszelita szakértők brutális megszorításokat hoznának;

a Tisza-adatbotrány miatt rájött, hogy ez egy felelőtlen és veszélyes társaság;

de akár a jelöltállítás miatti konfliktus is lehet a háttérben;

☝️Molnár Márk Károlynak további fájdalommentes “kijózanodást” kívánok.

Ami vigasztalhatja, hogy nincs egyedül. Vannak bőven az országban kiábrándult tiszások, ahogy azt a 444 pár héttel ezelőtti cikkéből (is) megtudhattuk

Kicit cípősz maradhat?
Így “vegyült el” Orbán Viktor a kőbányai kínai büfében, és az internet imádja.
Nép gyermeke flow.
@lelkes rajongók

Ursula von der Leyen hübrisze árt az EU-nak.
👉 Brüsszel rossz lóra tett az amerikai elnökválasztáson, de erről nem Magyarország tehet.
👉 Ahelyett, hogy a brüsszeli vezetés kihasználná, hogy legalább…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média