Mennyien emlékeznek még a holland Frans TimmermansraNéhány éve még “ő volt”
Ursula von der Leyen és Manfred Weber, vagyis az a brüsszeli nagyúr, akinek a leghangosabban kellett gyűlölnie és a legagresszívebben támadnia az Orbán-kormányt. Ettől remélt szép, felfelé ívelő (progresszív) karriert az Európai Unióban.

☝️Timmermans bácsi 2014 és 2023 között valóban nagy ember volt Brüsszelben, az Európai Bizottság alelnöke!

👉 Komcsi, liberális, haladó zseni, igazi brüsszelita, akinek soha semmi köze nem volt a valósághoz, csak nyomta a balos, bevándorláspárti, “píszí” dumát.

Ahol tudott, belerúgott Magyarországba, a jobboldali magyar kormányba és a patrióta magyar emberekbe. Fasisztázott, diktatúrázott, rettegett, és a munkaideje jelentős részét annak szentelte, hogy támogassa a magyar ellenzéket, nagy erőkkel próbálta kívülről megdönteni a nemzeti kormányt.
( A fotó az MSZP kampányeseményén készült 2019-ben.)

️Timmermans barátunk tegnap nyugdíjba vonult Pártja ugyanis olyan gyengén szerepelt a hollandiai választáson, hogy lemondott az elnöki pozícióról.

Néhány éve még az Orbán-fóbiára támaszkodva Európa ura szeretett volna lenni! Mától pedig egy lenullázott politikus, egy megkeseredett nyugdíjas

☝️Tanulság: bár elsőre jó ötletnek tűnik, de politikai szempontból nem túl kifizetődő taktika belekötni Magyarországba és nyomni az ostoba liberális lózungokat

Felkészül Weber és von der Leyen

Tegnap este meghallgattam a belügyminiszter jelentését a százhalombattai olajfinomítóban történt incidensről. A nyomozás gőzerővel zajlik. Még nem tudjuk, hogy baleset, üzemzavar, vagy külső támadás…

A kormány elkötelezett a magyar kultúra támogatásában.

A tegnapi kormányülésen éppen ezért úgy döntöttünk, hogy 15%-kal megemeljük 2026. január 1-től a kulturális ágazatban dolgozók bérét.

Fantasztikus siker!
Már az első két napon több mint 4000 látogatót köszöntöttek a 2. Tudományos Expón!

A tegnapi nap különösen óriási siker volt – érdeklődő fiatalok, izgalmas bemutatók és inspiráló…

A Sziget Fesztivál kórházi ágyánál kirobbant belbaloldali vita tűpontosan idézi fel a 2010 előtti világot.

Az egyik szereplő külföldi cégeknek privatizálja a sikeresre nőtt fesztivált 18 milliárdért,…

Tegnap este meghallgattam a belügyminiszter jelentését a százhalombattai olajfinomítóban történt incidensről. A nyomozás gőzerővel zajlik. Még nem tudjuk, hogy baleset, üzemzavar, vagy külső támadás…

Orbán Viktor november 7-én Donald Trump vendége lesz a Fehér Házban.

Hosszabb ideje folynak a találkozó előkészületei, a cél ugyanis az, hogy ennek az egyeztetésnek az eredménye az a magyar-amerikai…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média