Itt a nyugat-európai valóság, már megint!

Svédországban túl sok a 15 évnél fiatalabb gyilkos és bérgyilkos, akik majdhogynem bűntetlenül megússzák az emberölést, ezért most lejjebb kell vinni a büntethetőség korhatárát.

️Még egyszer: jól látható tendencia, hogy a bevándorlóbandák gyerekgyilkosokat bérelnek fel az utcai leszámolásokhoz, ezért a jelenlegi 15 évről lejjebb kell vinni a büntethetőség korhatárát.

Nagyjából 100 olyan kiskorút tartanak nyilván, akit gyilkossággal, gyilkosságban való bűnrészességgel vagy gyilkossági kísérlettel gyanúsítottak. Talán nem is kell mondani, hogy ez sokszorosa a néhány évvel ezelőtti (tömeges bevándorlás előtti) adatnak.

☝️Ennyit a “gazdag svédek”, “nyugodt Skandinávia”, “bezzeg Nyugat” legendáról!
Szépen kinyírták Európát a liberális őrültek.

Fotó: így bánnak el a svéd rendőrautókkal a bevándorlók;

LELEPLEZVE Globalista bankárvilág, balos szakértők Magyar Péter és a TISZADÓ mögött
Kezdjük az elején! 2010-ben, az Orbán-kormány megalakulása után szinte azonnal belekezdtek napi vészmadárkodásukba a…

️Tokatábornoknak ennyi maradt: fiatal újságírók kocsmai stílusú taszigálása, meg a zsírpárnacsaták otthon, a plafonra szerelt tükrös hálószobában. Mindeközben a Tisza-szekta tagjai azt ordibálták az…

️ Olyanok ne osztogassák már az észt akik ha távolra néznek is szédülnek!
A srácok tegnap küzdöttek, jók voltak. Ez most a győzelemhez nem volt elég de megyünk tovább!
Hajrá fiúk, büszkék vagyunk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média