Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg is Trumpéknak szurkol
(Forrás: Rónai Péter)

Nagyon fontos problémára világított rá egy ismeretlen diák
A legutóbbi Fair Right igazán rendhagyóra sikerült, viszont nem a téma, hanem a vendég személye miatt. A nézői levelekre válaszoltam, amikor belebotlottam Erik üzenetébe. Erik diák,…

Indul az Axióma új politikai sorozata a „Rendszer/váltás?”

Az ELSŐ rész témája nem is lehetne aktuálisabb...
Szerinted mi lesz az?

A négy részes első évad a rendszerváltás titkaira derít fényt, hamis…

Hivatalos látogatáson fogadta Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese John Kolasheski altábornagyot, az amerikai V. Hadtest parancsnokát.

Szabó Lajos zászlós

️ Emmanuel Macron francia elnök nem tart közös sajtótájékoztatót Olaf Scholz német kancellárral. Az Unió két gazdasági nagyhatalmának vezetője ma Párizsban találkozott. Meglehetősen fagyos volt a…

Újabb bizonyíték: az egész baloldalt a pártoktól a politikusokon át egészen a leghangosabb tüntetéseket szervező aktivistákig a Soros-féle globalisták fizetik az Egyesült Államokból.

Hogy is van az, hogy ha gyengül a forint akkor arról az Orbán tehet, és a libsi szenny lapok egyből nekiesnek. A forint pár hét alatt 40 ft.-tal erősödött a dollárral szemben. Akkor erről is az Orbán…

Karácsony-adó lesz a Margitszigeten

Magyar nemzet: Karácsony Gergely ingatlanadót vetne ki a lakók nélküli Margitszigetre. Az előterjesztésről szerdán szavaz a Fővárosi Közgyűlés.
Már akkor viccet…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média