Egy patrióta politikusnak nagyon nem mindegy, hogy mi történik a hazájával. Egy globalistát ez lényegesen kevésbé érdekli. Ezért is jobb patriótákra szavazni, mert ők inkább foglalkoznak a közös, közvetlen környezetünkkel.
A remény Európa számára ma azt jelenti, hogy vissza lehet térni a helyes útra, arra, ami naggyá tette a nyugatot, amit a globális baloldal tönkretett. Ezt ismét a patriótáknak kell újjáépíteniük.
Amikor néhány évvel ezelőtt beléptem a Real Madrid múzeumába, három arcot láttam meg egyből. Puskás Ferencét, Alfredo Di Stefanoét és Cristiano Ronaldoét. Három korszakos legendáét, akik írták…
Szóval Magyar Péter új embere szerint a “nemzeti büszkeség” egyfajta szitokszó. Na, most én azt üzenem ennek a Pósfai Gábornak (aki láthatóan rosszul van Magyarországtól), hogy nem kötelező velünk élni…
️ Nekem az a Zselé szöveg, hogy Ukrajna Európát védi nem jön be. Lettország, Litvánia és Finnország is határos pl. Oroszországgal és kisebbek is mint Ukrajna. ️ Nem kellene ezt a szöveget átgondolni?
️Segélykiáltás volt! Ahogy azt sejtettük a botrányos MEZTELEN megjelenéssel kapcsolatban, Bianca Censori NEM akart így megjelenni a Grammy-díjátadó vörös szőnyegén, de Kanye West ragaszkodott hozzá,…
Bryan Leibvolt az első amerikai, aki felemelte a szavát a magyarországi „független” médiaprojektek finanszírozására fordított amerikai adófizetői dollárokkal kapcsolatban, ami a USAID-en keresztül…