Az adventi készülődés egyik fontos része a várakozás, ilyenkor nagyszerű egy ilyen közösségben lenni, ahol a keresztény értékek ápolásáról beszélgethetünk.

Porga Gyula polgármester úrral, a veszprémi KDNP és az IKSZ, illetve a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tagjaival, valamint a helyi polgárőr közösséggel tekintettük át az elmúlt, és a ránk váró időszak feladatait.

Köszönjük Latorcai Csaba miniszterhelyettes úrnak, a KDNP ügyvezető főtitkárának, hogy ismét velünk tartott.

Isten hozta újra Veszprémben!

Veszprémben a vármegye KDNP elnökeivel megvitattuk az elmúlt év történéseit, és áttekintettük az előttünk álló feladatokat.

Köszönöm a konstruktív megbeszélést, új tervekkel várjuk a 2024-es évet!

Minden év végén parlamenti körzetem egyik kistelepülésén találkozunk a terület polgármestereivel.

Itt köszönöm meg az egész évben a közösségekért és a választókerületért elvégzett munkájukat és…

🤝 Megtartottuk a Fidelitas Gazdaságfejlesztési Kabinet évzáró ülését.

👉 A dollárbaloldal erre az évre is szolgáltatott témát, kihívás pedig állt előttünk elég gazdasági területen is, de sikerült…

Ukrajnával kapcsolatban az EU az emberek megkérdezése nélkül, politikai nyomás révén hozott elhamarkodott döntést.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média