Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta megírta: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.” János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója.
Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!”

Mk 1,1-8

A déli határon a migrációs helyzet napról napra romlik.

Terrorszervezetek és embercsempészek szervezik az illegális bevándorlást és lőfegyverekkel támadnak a határainkat védő határőrökre.

Ebben a…

Hevesi gyerekekhez érkeznek ezek az ajándékok karácsonyra. A minisztériumok közös programjában nevelőotthonban élő gyerekek kívánságát teljesítettük a munkatársaimmal. A csomagok már úton vannak, a…

Szeretettel köszöntelek Benneteket Advent 2️⃣. vasárnapján, amit Bronzvasárnapnak is nevezünk!

Ma meggyújtjuk a 2️⃣. gyertyát ️ is a koszorún, ami a Reményt szimbolizálja. A remény segít a…

Minden nap, minden erővel, mindig Magyarországért.
Polgármester- és képviselő-jelölteknek tartottam előadást Lakiteleken.
Jelöltjeink lokálpatrióták, elhivatottak és felkészültek. Hajrá, magyarok!

Argentin sajtókör

A La Derecha Diaro című argentin laptól Candela Sol Silva újságíró kérdezett Magyarország külpolitikai stratégiájáról és magyar–argentin kapcsolatokról.

Magyarországon nem akarjuk más…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média