Új játszótér Zalaszegváron!

A Magyar Falu Program célja, hogy olyan beruházásokat támogasson, amivel egy-egy település otthonosabbá tud válni. A játszótér egy közösségi tér is lehet, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik, vagy az őket kísérők is találkozhatnak.

Azt kívánom, hogy továbbra is maradjon erős, jövőképpel rendelkező település Zalaszegvár, ahol nemcsak akarnak, de szeretnek is élni az emberek!

Az ajkai Kristály Múzeum újranyitása bizonyítja, hogy nem csak a város polgármestere elkötelezett Ajka fejlesztéséért, hanem az egész térség.

Egy múzeum általában a múltat mutatja be, de akkor tud…

Az ősz első hónapja ismét tartalmasan telt!👍 A vidám hangulatú rendezvények, értékes találkozók mellett fontos fejlesztések fejeződtek be és indultak el!

Szenzációs ️Újabb rangos nemzetközi díjat kapott a Liget Budapest Projekt

A világ egyik legfontosabb idegenforgalmi megmérettetésén, a World Travel Awardson kapott elismerést a Városliget projekt,…

👉Néhány éve Bogáth Istvánnal, Kömlőd polgármesterével valahogy így ültünk, és a terveket, feladatokat vettük sorra.
👉Azóta kipipáltuk az óvodát, a Határ utcát és még jónéhányat, indulásra kész a…

👉 Kömlődön belestünk az új bölcsődébe. A műszaki átadás és az engedélyezések folyamatban. Polgármester úr büszkén mutatta a kicsi, de praktikusan kialakított épületet.
👉Az új ovit már belakták az…

Jászsági Honismereti Szakkörök találkozója.

Köszönjük Lóczi Miklós MGZ RT. Vezérigazgatójának, hogy mindig kiemelten támogatja a jász hagyományőrzést.

Gratulálok a GazDa Max áruház megnyitásához!

A kereskedelemben a szolgáltatás minősége adja az igazi értéket, itt Jászapátin a Gojsza család erre a garancia.

Ismét birodalmak és külső erők próbálják ránk kényszeríteni az akaratukat, akár Brüsszelből, akár Washingtonból meg akarják mondani, kivel és hogyan éljünk együtt, mit gondoljunk a családról, hogyan…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média