Nagyvázsony olyan hely, ahol a hagyományok tisztelete mellett a tervezésre és a fejlesztésekre is nagy hangsúlyt fektetnek.

A Magyar Falu Program segítségével számos fejlesztés valósult meg az elmúlt években, ehhez csatlakozik most az Egészségház felújítása is.

Fábry Szabolcs polgármester úrnak gratulálok az eddigi munkához és további jó egészséget és kitartó tenniakarást kívánok neki és a falu lakóinak!

A pulai Márton-napi rendezvényen a helyi hagyományoké volt a főszerep.

A sokszínű kulturális és gasztronómiai programok mellett pedig arra is jutott időnk Szenger István polgármester úrral, hogy az új…

Lement a nap Libanonban és még ma éjszaka haza is indulok.

Az itt töltött két nap során számos egyházi vezetővel, politikussal, gyerekekkel és a gyermekeik jövőjéért aggódó szülővel beszélgettem.…

Párizsi találkozás Marine Le Pennel a Nemzeti Tömörülés kongresszusa után. Marine a Nemzetgyűlésben a baloldal elleni harc vezetője marad frakcióvezetőként.

A néptánc és népzene örök! Jó volt ma együtt lenni az Erkel Színházban, ahol az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület 30. születésnapját ünnepeltük. Több, mint félezer tehetséges…

Miként működött a kommunista mélyállam a rendszerváltás után?
Spontán tüntetés vagy háttérből mozgatott puccskísérlet volt-e a taxisblokád?
A Kávészünet Kötterrel mai vendége A Hálózat - Mező Gábor…

️ micsoda európaiság a hollandoké!
️ szavakban és átfogóan minden szankciót támogatnak, csak éppen egyre több orosz árú és szolgáltatás szankcióját oldják fel odahaza.
🥹 putyin-csicsk️k.

Ma indul a magyar delegáció Egyiptomba, a COP27ENSZ klímacsúcsra, ahol a világ vezetői, valamint politikai és szakmai főtárgyalók két hétig arra keresik a választ, hogy hogyan tegyük működőképessé a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média