Az ország nemzetközi közlekedése, de a Veszprém megyeiek mindennapi élete szempontjából is elengedhetetlen fontosságú beruházás a 8-as út Herend és Devecser közötti fejlesztése.

A tervek jelenlegi állapotáról és az előttünk álló feladatokról, az Építési és Beruházási Minisztérium, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., illetve az érintett országgyűlési képviselők bevonásával tartottunk megbeszélést.

A kisebb (sporttörténelmi) siker is siker!
Az MTK bejutott az ifi BL tavaszi kupaküzdelmeibe!
Nagyon kupatavasz!
Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.
Hajrá, kékek, hajrá, MTK!

️ A Gyurcsány-korszakban a fizetésekhez viszonyítva a magyar családoknak volt a legdrágább az áram és gáz ára.

Most pedig az Eurostat adatai szerint a gáz- és áramár tekintetében egyedül…

Egyedül Magyarországon nem nőttek a rezsiköltségek az Eurostat adatai szerint. A háború és a szankciók okozta magas energiaárakkal szemben is megvédjük a magyar családokat.

Orbán Viktor válasza Kordás Lászlónak (DK):

„Muszáj az emlékébe idéznem azt az egyszerű tényt, hogy amikor önök kormányoztak, akkor az átlagbér alacsonyabb volt, mint most a minimálbér.”

Összevont poszt

Havi 181 ezer forintot kap minden magyar család a támogatott rezsin keresztül. A rezsicsökkentést meg kell és meg is fogjuk védeni!

Havi 181 ezer forintot kap minden magyar család a támogatott rezsin keresztül.

A rezsicsökkentést meg kell és meg is fogjuk védeni!

Havi 181 ezer forintot kap minden…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média