️Fedett közösségi teret adhattunk át Balatonedericsen a sportpálya mellett.

Gratulálok a falunak az új építményhez, remélem hasznos lesz a csapat meccsei előtti hangoláshoz! Természetesen egy kis forraltbor is előkerült, ami megalapozta a jókedvet.

Nem változott kérem itt semmi. Ugyanazok az emberek, ugyanazok a tervek, ugyanazok a tettek, ugyanaz az elvtelenség. Mindent ott folytatnának, ahol egykoron abbahagytak.

Így volt ez a kommunista…

🟠 A kormány az elmúlt hónapokban több jelentős döntést hozott annak érdekében, hogy javítsa a magyarok megélhetését.

👉 Még novemberben született döntés a benzinár befagyasztásáról, ennek alapján a…

A tahitótfalui Református Templomban szolgál tizedik éve dr.Árvavölgyi Béla nagytiszteletű úr és Árvavölgyiné Szatmári Ibolya nagytiszteletű asszony.
Hálaadó Istentiszteleten vettünk részt, ahol az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média