Egy teljes, mindenre kiterjedő kormányzati és közigazgatási dilettantizmus, amiben Magyar Péterék jelenleg vannak.
Ennyi.
Életképek Szeretetország mindennapjaiból
Olvasom a miniszterelnök testvérének tulajdonában lévő lap véleménycikkét, amely bátran lerántja a leplet az általa valósnak tartott természetemről. Közben persze gondolkozom, hogy vajon ez már az a stílus-e, amely a Szeretetországban az emberek egymás közti viszonyainak jellemzője lesz?
Biztos sok rosszat el lehet mondani politikai nézeteimről, akár pályámról vagy képességeimről. Azt azonban még a legádázabb gyűlölőim sem tagadhatják, hogy sohasem voltam híve a személyeskedő és durva nyelvezetű politikának. Sőt, itt még az új divatnak hódolók sem tehetnek szemrehányást, mert igenis, több alkalommal is felemeltem a szavam az agresszív, a másikat megalázó nyelvezettel szemben, bármelyik párt politikusa, vagy bárki publicista is használta azt. Interjúkban, publicisztikákban, beszédekben ítéltem el a fenyegetőzést, a dehumanizálást, a másikat kizáró hangnemet.
Tulajdonképpen, azt is írhatnám, hogy azokat a jelenségeket ítéltem el, amelyek szinte mindegyike megtalálható a hozzászólásoknál becsatolt, Nemes György nevével megjelent véleménycikkben. Amelyiknek az utolsó mondatában - ha jól értem -, egyelőre számomra nem tisztázott okokból, börtönnel fenyeget meg a szerző.
Teszi mindezt a miniszterelnök testvérének tulajdonában lévő lapban. Tessék mondani, ez már a Szeretetország, vagy még várni kell rá egy kicsit?
/posztok.hu
️Azt írja a Medián, hogy ELINDULT LEFELÉ A TISZA támogatottsága.
Csörtékben gazdag hétfő és kedd a parlamentben, majd a hét többi napja Erdélyben - mozgalmas héten vagyunk túl.
Ma folytatódik a munka az Országgyűlésben, 13 órától ülésezünk, és a miniszterelnök…
Magyar Péter uralkodásának 11. hetében az ország napok óta egy méltatlan köztársaságielnök-kereső castingot figyelhet, miközben egyre súlyosabb kérdések merültek fel a hatalomgyakorlással, a családok…
