Nyílt törvénysértést követ el a tiszás közmédia, emiatt panasszal fordultam a Médiatanácshoz és a Médiahatósághoz. Közben a balliberális HVG is arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddigi jelek szerint…
Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy 2002 nyarán, amikor Medgyessy Péter, akkor frissen hivatalba lépett miniszterelnök Kapolcsra látogatott, akkor egy Loppert Dániel nevű fiatalember odakiáltott neki a tömegből, hogy: "Hazaáruló". A rendőrök rögtön rárontottak, sőt, eljárást indítottak ellene.
Most már a fiatalok is emlékezhetnek rá, amikor egyik reggel Szakács Istvánt a családja köréből ragadták el, ha hinni lehet a tudósításoknak, akkor csupán azért, mert azt mondta, hogy ha Orbán Viktort börtönbe juttatják, akkor ők kiszabadítják. Azóta nemcsak szabadon engedték Szakács Istvánt, de ejtették is ellene a vádat.
Olyan, mintha meg sem történt volna. ugye? Azért javaslom, hogy nézzék meg a hozzászólásokat az akkori bejegyzésem alatt...
/posztok.hu
️TÖBBRE TARTOTTAM A TISZÁT
️ Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz-frakció és 4 törvény utólagos normakontrollját kezdeményezzük.