Embertelen és működésképtelen
Két hónap telt el a Fidesz-KDNP súlyos választási veresége és egy hónap az új kormány megalakulása óta. Az értékelésekkel nyilvánvalóan meg kell várni az első száz nap elteltét, hiszen ez így udvarias. Hozzáteszem, hasonló - bár ennél kisebb - kétharmados többségű kormány esetében 2010-ben sem a média, sem a közvélemény nem várt száz napot az első kritikák megfogalmazásával. Igaz, mi sem a szakmai törvényjavaslatok beterjesztésével. Most azonban várjunk száz napot az első elemzésekkel, hiszen érdemben nem nagyon történt semmi elemzésre méltó.
Illetve mégis. Magyar állampolgárok ellen ilyen személyre szabott, ennyire széleskörű politikai hecckampány még nem nagyon zajlott a demokratikus Magyarországon. Azt még biztosan van, aki támogatja, hogy a köztársasági elnök vagy az állami intézmények vezetői távozzanak - bár életszerű érveket itt sem nagyon hallunk azon túl, hogy "csak" -, de hogy az Országos Mentőszolgálat vezetőjének és szóvivőjének miért kell személyében is méltatlan körülmények között elhagynia hivatalát, hogy miért kell úton-útfélen minden, a helyi közösségek által 2029-ig demokratikusan megválasztott polgármestert lemondásra felszólítani, azt végképp nem lehet érteni.
Tudjuk, politikai okok. Egyelőre mást sem látunk. Szakmai koncepciók helyett személyeskedések és személyes törlesztések. Bosszú, irigység, kicsinyesség.
Hogy is szól a Tisza szlogenje? Embertelen és működésképtelen Magyarország? Ja, nem. Pedig egyelőre csak ennyi látszik.

️ Bármennyire is fáj ez a tiszásoknak, Magyar Péter semmivel sem legitimebb, mint Sulyok Tamás!

Június 12-én, vagyis ma hatályba lépett az Európai Unió migrációs paktuma.

Magyarország korábban világosan képviselte és hangoztatta az álláspontját: nem támogatjuk azokat a megoldásokat, amelyek a…

MEGSZŰNIK A KAMATSTOP
Magyar Péter NEM mondott igazat!
Kármán András NEM mondott igazat!

“Minden olyan intézkedést, amely jó a magyar családoknak, megtartunk” - ezt a kampányban és a megválasztása óta…

️ Magyarország veszélyben: mától az egész EU-ban hatályos a migrációs paktum!

Követeljük: fogjon össze a teljes parlament - egy a teljes magyarságot érintő ügyben!

A Fidesz-KDNP képviselői…

Sok érdemi előrelépés nincs, de legalább folyamatosan rúgják ki az embereket - még az OMSZ szóvivőjét, Győrfi Pált is!

Köszönjük Sulyok Tamás köztársasági elnök kitartását!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média