Két útszakasz újult meg Szigligeten, a Balaton egyik legszebb pontján.

A most átadott 32 millió forintos, valamint a településen még szintén folyamatban lévő többi fejlesztés célja, hogy javítsuk az itt élők és az ide látogatók mindennapjait.

Hiszem, hogy a jobb infrastruktúra mellett a helyi közösségek azok, amelyek igazán életben tartják és előre viszik a fejlődést.

Együtt megyünk tovább!

Orbán Viktor – CPAC –

Brüsszel összehozta Európa gazdasági csődjét, és ennek dacára nekik még mindig nem az Unió helyzete az első, hanem Ukrajna. Brüsszel az európai emberek érdeke helyett csak az…

Ukrajna totális támadást indított az energiabiztonságunk ellen

Áprilisban elsöpörjük a liberális gőzhenger maradékát is! ✌️

Erős nemzetközi támogatás Magyarországnak!

Donald Trump videóüzenetben köszöntötte a CPAC Hungary résztvevőit, és egyértelművé tette: továbbra is kiáll Orbán Viktor mellett.

Budapest immár ötödik…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média