Március 15-e talán legerősebb üzenete, hogy az igazi szabadság nem az egyén abszolút szabadságát jelenti, hanem az egyén és a közösség szabadságának egyensúlyát.

Ezt tudták a márciusi ifjak is, akik az egyén és a nemzet szabadságáért egyszerre küzdöttek. Bár a forradalom elbukott, de a magyar nemzet szabadságát már soha sem sikerült átírni, megsemmisíteni! Ennek az eredménynek az őrzői a vidéki Magyarország közösségei, akik tudják: a szabad közösségekre épülő nemzetek nélkül elképzelhetetlen az európai szabadság. Ez Európa ereje, ezt kell nekünk képviselnünk most és a jövőben is!

Nem engedünk a külső nyomásgyakorlásnak, akkor sem, ha Brüsszelből, és akkor sem, ha Kijevből jön.

Legyen béke, szabadság és egyetértés, így kezdődik a márciusi ifjak 12 pontja.

Ez a szabadság 12 pontja arról szól, mit kívánnak a magyarok. De vigyázat, ma Brüsszel is magyar embernek öltözött.

Az ő…

A Békemenet után indul Orbán Viktor miniszterelnök úr országjáró körútja. Találkozzunk március 20-án, 18:00 órakor Szentendrén, a Fő téren! Aztán jöhet a biztos választás április 12-én!

Szentendrén is együtt emlékeztünk a magyar szabadság hőseire .

Szüksége volt a hazának 1848 márciusi ifjaira – Petőfire, Jókaira és Vasvári Pálra is, arra a fiatal hazafira, aki nemcsak szavaival,…

A valaha volt legnagyobb Békemenet.
Remek volt veletek találkozni!

A mai Békemeneten is bebizonyítottuk, hogy hazánk iránti hűségünk töretlen és örök.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média