
A kormányablakok története sikertörténet, hiszen a visszajelzések alapján az emberek több mint 80%-a elégedett ezzel az ügyintézési formával, ez pedig az ott dolgozóknak köszönhető. A Kormányablak Kollégium megnyitóján arról is beszéltem, hogy ma már több mint 300 kormányablak várja az ügyfeleket országszerte, és folyamatosan érkeznek az igények a különböző településekről újabbak létesítésére.
Fontos, hogy ezt a 14 éves innovációt folyamatosan fejlesszük, hiszen mindannyiunk közös célja, hogy olyan államot építsünk, amely könnyebbé és jobbá teszi az állampolgárok hétköznapi életét.
/posztok.hu




Úton Baranyába.
Találkozom Polics Józseffel, Komló kiváló polgármesterével,
