Szüreti felvonulás Gyulakeszin 
A mai nap is bebizonyította, hogy milyen erős a közösség a településen!
A szüreti felvonulás a hagyományok mellett arról is szól, hogy együtt tudunk ünnepelni, kicsik és…
Mikor tavaly kinyitotta kapuit az első FügeFeszt, már akkor éreztük, hogy valami igazán különleges születik.
Idén még több látogatóval, kiállítóval, még jobb hangulatban vághattunk bele, és reméljük, hogy jövőre még többen leszünk, hiszen ilyenkor együtt éljük meg a közösséget és az összetartozást.
Mindenkinek jó szórakozást és fesztiválozást kívánok! 
Szüreti felvonulás Gyulakeszin 
A mai nap is bebizonyította, hogy milyen erős a közösség a településen!
A szüreti felvonulás a hagyományok mellett arról is szól, hogy együtt tudunk ünnepelni, kicsik és…
Magyarország-Örményország 
2-0
Szép volt, fiúk!
Budapest Maraton
Fesztivál - 10 km
🏃➡️A rajtoltatás után két fiammal én is nekivágtam, s mindannyian beértünk egy órán belül. Gratulálok minden résztvevőnek!
Szép volt, fiúk!

️

️Köszönöm
️
100 ezren vagyunk itt az oldalamon.
Folytatjuk!
A muzulmán világnak nem úgy lesznek új atomfegyverei, hogy közel-keleti vagy észak-afrikai országokban kifejlesztik azokat. A nyugat-európai atomfegyverekre lesz ráhatásuk, miután a migránsok pártjai…
Az ukránok az okostelefonodban vannak
Orbán Viktor az RMDSZ kongresszusán:
Három év alatt a harmadik Nobel-díjat kapta meg egy magyar ember: a fizikai és az orvostudományi után most itt egy irodalmi is. Ez segít megérteni, hogy miért olyan…