Feladatunk, hogy a helyi közösségek megerősítésével hosszú távon is versenyképes térséget teremtsünk.
Monostorapátiban ma nem csupán egy tanévet nyitunk meg, hanem megerősítjük azt az összefogást is, amelyre a térség jövője épülhet. A Versenyképes Járások Program (VJP) keretében a Művészetek Völgye Általános Iskola eszközfejlesztésére 5 millió forint támogatást nyert az önkormányzat, amelyet saját forrással is kiegészített – ez is azt mutatja, hogy az itt élők hisznek az oktatásba való befektetés erejében. Köszönet jár Kranabeth Bati Zsuzsanna igazgató asszonynak a szervezésért.

Ez az eredmény ugyanakkor nem egyéni teljesítmény, hanem a tankerület, az önkormányzatok, a helyi iskolák és a kormányzat közös gondolkodásának gyümölcse. A VJP nemcsak forrást jelent, hanem lehetőséget a közös építkezésre – és Monostorapáti ismét példát mutatott.

Együtt vagyunk, bátrak vagyunk, bármikor ki tudunk állni, és bármiről bárkivel készek vagyunk beszélni és vitázni Magyarország érdekében!
Visszatért a Lázárinfó, a Tranziton vittünk energiát a…

Mohács nemcsak a múlt sebe, hanem a jövő kapuja is!

A magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája, a mohácsi csatavesztés napja előtt hajtunk fejet és emlékezünk. Ma, augusztus 29-én, 499 évvel az…

☝️Már csak pár nap van hátra az AUT és CH pályázatok beadási határidejéből! Vissza nem térítendő támogatás fogyatékossággal élő embereket segítő lakóotthoni szolgáltatásokra!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média