Az új mándoki kormányablak átadása elsősorban azoknak a munkáját dicséri, akik a magyar közigazgatásban dolgoznak, hiszen ők valóban hivatásuknak tartják a polgárok, a nemzet szolgálatát, éppen ezért a legnagyobb tiszteletet és köszönetet érdemlik meg.

A jövő Magyarországáért a 319. kormányablakot adtuk át Mándokon! Fontos feladatunk, hogy a gyors és ügyfélközpontú szolgáltatást továbbra is biztosíthassuk polgárainknak, amit a 80 százalék fölötti elégedettségi mutató hitelesen alátámaszt.

Köszönjük a bizalmat!
Továbbra is számíthatnak ránk!

️ A világörökség része, nemzetünk büszkesége.

Nem, nem az ízléstelenül, az út szélére odavágott toi-toi budik, hanem a Budavári Palota.

Sőt, fővárosunk Duna-parti látképe szinte végig annyira…

☝️A balos elemző, Rácz András szerint nem járnánk rosszabbul, ha elzárnák az orosz gázcsapokat.
👉Még szerencse, hogy a Nemzeti Kormány dönt az energiaellátásunkról, nem a balliberálisok...

️Magyar Péter nemrég a Fideszről beszélt úgy, ahogy most a Tiszáról beszél.
️Hamarosan egyes Tiszásokról fog úgy beszélni, ahogy most a Fideszesekről beszél.

Barack Obama 2018-ban meglepő módon a kedvenc olvasmányai közé választotta a Why Liberalism Failed című könyvet – a szerző, Patrick Deneen most Magyarországra jön, hogy bemutassa, mi jöhet a…

Megkíséreltem a lehetetlent: egy év munkájáról három és fél perc alatt számolok be. Ez nagyjából háromszor annyi idő, mint amennyi az Európai Parlamentben egy átlagos felszólalás időtartama (1 perc).…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média