Nézzétek ezt a “bátor bokszolót”
️
Amikor hallja az igazságot, remegve énekel.
Itt vagyok, figyelek, beszélgetek, és együtt ünneplek a közösséggel – mert számomra ez a munka alapja: jelen lenni, meghallgatni és képviselni.
Az elszármazottak napja és a falunap egyszerre szól az összetartozásról és a jövőbe vetett hitről. Veszprémgalsa példája is azt mutatja, hogy akkor tudunk erős közösséget építeni, ha számítunk egymásra – itthon élőkre és elszármazottakra egyaránt.
Az ilyen alkalmak nemcsak ünnepek, hanem megerősítik azt is, amiért dolgozom: az élhető, összetartó és erős identitással rendelkező térségeket.
/posztok.hu
Nem Zelenszkij és nem Magyar Péter dönti el, nem Kijevben mondják meg, hogy mit gondoljanak a magyar emberek.
Gratulálok a Magyar Külügyi Intézetnek, hogy ilyen rangos nemzetközi konferenciát szervezett! Több mint 100 előadó és több mint 400 vendég vett részt, köztük 74 országból érkezett külföldi vendég.…
️
Erő, fegyelem, közösség – ezek formálnak hadsereget, ezek formálnak jövőt.


️

