Egymás mellett békében, biztonságban Győrzámolyon
Térségi országgyűlési képviselőként azt látom, hogy az önkormányzatok tudatos koncepció mentén dolgoznak, fejlesztenek. Ennek egyik kiváló példája Győrzámoly is, ahol kitűzött cél, hogy minden generáció számára biztosítsák a folyamatos infrastrukturális fejlesztéseket.
👉 Győrzámolyon ennek köszönhetően új csoportszobákkal bővült a Győrzámolyi Tündérrózsa Bölcsőde és Óvoda, ahol a tagintézményekben ma már összesen csaknem 250 fő kisgyermek elhelyezéséről gondoskodnak.
👉 A Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése című TOP-PLUSZ pályázatán keresztül 499.974.680 Ft támogatásban részesültek.
👉 A Magyar Falu Program keretében - Óvoda udvar fejlesztésre 4.632.032 Ft, Közösség-szervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatásra 1.007.653 Ft plusz forrás jutott.
👉 A „Gyermekeink védelmében” c. informatikai rendszerhez kapcsolódó eszközbeszerzés támogatására 551.684 Ft-ot nyert Győrzámoly Önkormányzata.
👉 A pályázati forrásoknak köszönhetően megújult a Sportcsarnok. Az összesen mintegy 19 millió forintos beruházáshoz 85%-nyi támogatás érkezett a Belügyminisztériumtól.
Több, mint 1 milliárd forintból készült el a felújított 1401 jelzésű szigetközi út győrzámolyi szakasza, amely két új gyalogátkelővel és a zámolyi csatorna felett átívelő felújított híd új járdaszakaszával is bővült. Az útfelújítás a Magyar Falu Program részeként valósult meg.
👉 Az elmúlt év sikeres önkormányzati pályázatainak köszönhetően további 388 millió forint összértékű fejlesztést adtak át tavaly. A megvalósult beruházások érintették a település útburkolati munkálatait, csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítéseit valamint egy teljesen új családi park megépítését is.

Magyarország kormánya felelősen döntött, amikor pályázatain keresztül lehetőséget biztosított az önkormányzatok számára a települések szociális alapellátást biztosító szolgáltatásainak bővítésére, korszerűsítésére.

☝️ A legfontosabb beruházások mindig azok, amelyek közösséget építenek, legyen ez a kultúra, oktatás, egészségügy vagy a sport terén. Attól lesz élhető, otthonos, szerethető egy település, egy közösség, hogy együtt építik fel azt.

Gratulálok Győrzámoly Község Önkormányzatának!

A vívók közgyűlése egyhangúlag választotta újra elnöknek Csampa Zsoltot. Gratulálok, Elnök úr! Rendkívül megtisztelő, hogy a harmadik legtöbb szavazatot kapva jutottam be ismét az elnökségbe!…

Magyarországról pillantunk Európára, vagy Brüsszelből lenézünk Magyarországra?

Bukaresti utam során a Digi24 -nek adtam interjút. Az Európai Unió bővítéséről, a migrációs helyzetről és a szankciós politikáról nyilatkoztam.

️A teljes cikkhez a link kommentben.

☝ Pár éve még el sem tudtuk képzelni, hogy az atomcsapás réme újra a mindennapjaink részévé válik.Európában a béke hangját Magyarország jelenti. Ezért kell minél több békepárti képviselőt küldenünk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média