Mi, magyarok, tudjuk, milyen a háború. Épp ezért, ebből a háborúból ki kell maradnunk.
Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út átadása


🚶
Több évtizedes álom valóra válását ünnepelhettük ma Mosonmagyaróváron azzal, hogy átadtuk a déli elkerülőutat a közlekedőknek.
Ez az út több ezer ember életét érinti közvetlenül, gyors és biztonságos kapcsolatot teremtve a teher- és a személyforgalom számára egyaránt, az 1-es főút és az M1-es autópálya között.
👉 Ez a csaknem három kilométernyi út azonban túlmutat önmagán. Ez a három kilométer szép példája a kormány és az önkormányzatok partnerségének, és ezen keresztül annak, hogy a kormány mindig betartja az önkormányzatok számára tett ígéreteit.
☝️ Örömmel tölt el, hogy részt vehetek, vehettem a munkában, együtt a város vezetésével, az itt élők életminőségének javításáért. Helybéliként, a város sorsáért felelősséget viselő megválasztott képviselőként és kormánytagként egyaránt örömmel tölt el az, hogy nagy előrelépés történt a város infrastrukturális fejlesztésében, és ez a fejlesztés a továbbiakban is folytatódik.
Térségünkben komoly munka kezdődik ezen a téren is, ami bizonyítja, hogy a közlekedést komplexen kívánjuk fejleszteni.
Kívánom, hogy vegyék birtokba minél többen ezt a gondosan kivitelezett, korszerű utat!
Fő célunk továbbra is az, hogy hazánk biztonságos és békés hely maradjon Európa szívében! 
Fotó: Bánhegyi István, Divós József
Mi, magyarok, tudjuk, milyen a háború. Épp ezért, ebből a háborúból ki kell maradnunk.
Távolról könnyű beszélni. Mi kockázatos közelségből szemléljük a háborút.
Aggódom Európa jövőjéért. - Orbán Viktor
Háború és béke, Egyesült Államok és Magyarország — Miről beszélgettünk Tucker Carlsonnal Amerikában?
️ Az interjúból kiderül.
Részletek a kommentben.
„A konzervativizmus az öröklés és a gondoskodás filozófiája; nem pazarolja az erőforrásokat, hanem arra törekszik, hogy növelje és továbbadja azokat.”
(Sir Roger Scruton)
A tegnapot a Scruton Ambassador…
A külföldről fizetett baloldalt le kell győznünk, az ország szuverenitását meg kell védenünk.
Június 9-én: csak a béke! Csak a Fidesz!
Orbán Viktor:
A június 9-i választás tétje a háború, ezért nem bal és jobb oldalt kell nézni, nem ideológiát, nem is pártokat, hanem azt, hogy a megválasztott képviselők, hogyan viszonyulnak a…
A BÉKÉHEZ VEZETŐ ÚT BENNÜNK VAN.
Csak nem szabad letérni róla, hanem végig kell menni rajta.
Panelbeszélgetés a Sankt Galleni Egyetem szimpóziumán